|
Örömünkre szolgál, hogy a kormányzat elhatározta, hogy lépéseket kíván tenni a családon belüli erőszak (csbe.) megelőzésére, s hogy felismerték, a csbe. az emberi jogok durva megsértése, s hogy nélkülözhetetlen a témában jártas civil szervezetek bevonása a jogalkotás folyamatába.
A tervezet szemléletét jelzi, hogy a családon belüli erőszakot úgy határozza meg, mint amely "sok családban az életmód része, a kisközösségi kommunikáció elfogadott formája". Ez a megközelítés a családon belüli erőszakot egyének tulajdonságából eredeztethető problémaként ábrázolja, figyelmen kívül hagyva annak megannyi társadalmi aspektusát. A koncepció nem veszi figyelembe például, hogy e "kommunikáció" felnőtt áldozatai túlnyomóan nők, nem látja vizsgálandónak tehát e tény okait sem, így nem tartja a családon belüli erőszakot a nemi szerepekkel összefüggésben állónak. A tervezet akkor lehet hiteles, ha a csbe. áldozatai által megélt valóságra, ill. a csbe. valós természetére alapozza a javasolt intézmények és intézkedések rendszerét, tartózkodik attól, hogy az áldozattá válást az áldozat tulajdonságaiból eredeztesse és attól, hogy az áldozatok racionalitását kétségve vonja, valamint az erőszakot nem relativizálja. A szöveg azon értékelése pl., miszerint az áldozatok gyakran még az érdemi intézkedés előtt meggondolják magukat, elfogadhatatlanul egyoldalú. Ha a stratégiának célja helyzetképet festeni, akkor először is a csbe. üldözésének illetve nem üldözésének jelenlegi gyakorlatát lenne indokolt elemezni. A valós bűnüldözés hiányának (és nem a megelőzés hiányának) következménye ugyanis az áldozatok (akiket a szöveg egyszer sem nevez nőknek) állandó fenyegetettsége és kiszolgáltatottsága. Az, hogy a kormányzat a csbe.-t a bűnmegelőzés tárgyának tekinti, számunkra azt jelzi, hogy felismerték: a családon belüli erőszak bűn. Álláspontunk szerint ez a kormányzatra bűnüldözési feladatokat is ró. Várjuk, hogy a kormányzat lépéseket tegyen a csbe. felszámolására is. Számos, a bűnmegelőzési stratégiában szereplő intézkedés eredményessége azon áll vagy bukik, hogy van-e effektív bűnüldözés és áldozatvédelem. Például hiábavaló a gyermekáldozatok számára sport- és szabadidős tevékenységek szervezése, amíg az áldozat gyermek (és anya) biztonságát senki nem képes megoldani. A csbe. valóságának figyelembe vétele a vonatkozó nemzetközi tapasztalok szerint megköveteli a csbe.-re vonatkozó bűnmegelőzés, áldozatvédelem és bűnüldözés egységes szabályozását. Elismerve a bűnmegelőzés fontosságát, nem látjuk biztosítottnak a nemzeti stratégia csbe. megelőzésére irányuló részének eredményességét mindaddig, míg e három terület közül csak a bűnmegelőzésben történik lényeges előrelépés a jelenlegi gyakorlathoz képest. A stratégia nem lát szükségesnek büntető-, polgári és családjogi változásokat, csupán eljárásjogiakat. A stratégiának a csbe. áldozataira vonatkozó javaslatai azonban a levegőben lógnak mindaddig, amíg nincs a sérelmükre elkövetett bűncselekmények hatásaitól őket megvédő intézményrendszer, amíg az áldozattá vált nők és gyerekek biztonságát teljeskörűen meg nem teremtik. Javasoljuk tehát, hogy e három területen a jogalkotás összehangoltan, és egy időben történjék. Mint ahogyan a bevezető részben a stratégia is utal rá, ismeretes, hogy a csbe. áldozatai túlnyomórészt nők és gyerekek. A fejezet további részeiben azonban sajnálatos módon háttérbe szorulni látszik a nők elleni családon belüli erőszak megelőzésére irányuló tevékenység. Figyelemmel az áldozatok megoszlására vonatkozó adatokra, fontosnak tartjuk tehát, hogy a stratégia fordítson kellő figyelmet a csbe. elsődleges áldozataira, a nőkre és a gyerekekre oly módon, hogy az ebből adódó specifikus feladatokat és az azok ellátásához szükséges eszközöket és módszereket jelölje meg. Mindaddig, amíg az áldozatok veszélyhelyzetben vannak, az első számú és jogos igényük a biztonság, az állam intézkedéseinek tehát először is a biztonság megteremtésére és fenntartására kell irányulniuk. A koncepció egyes részeiben, pl. az Ifjúság- és sportpolitika, a Nevelés- és oktatáspolitika, a Gyermekvédelem, a Civil szféra, egyházak, és a Média c. alfejezetekben a csbe.-hez nem tartozó javaslati elemek találhatóak. Aggályosnak látjuk a megoldandó feladatok hevenyészettnek tűnő felsorolását, mert lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy mely probléma kezelésére irányul tulajdonképpen. A csbe. egy körülhatárolható, megismerhető természetrajzzal, sajátosságokkal, következményekkel rendelkező jelenség, ennek megfelelően a megelőzésére és visszaszorítására alkalmas hatékony eljárások is jól körülhatárolhatók. Nem a csbe. témakörébe (hanem mondjuk a fiatalkori bűnözés körébe) tartozik pl. az iskolában, gyermekotthonokban és kollégiumban előforduló erőszak-esetek kezelése. Az iskola feladata ellenben a csbe. jeleinek észlelésében állna. Nem a csbe.-hoz tartozik a gyermekvédelmi gondoskodásban lévők számára alkohol- és drogmentes környezet és szabadidős programok biztosítása sem. Nyilvánvaló természetesen, hogy a fiatalkori bűnözés megelőzése a csbe. csökkenéséhez is vezet, de ez az összefüggés túlságosan távoli: véleményünk szerint a vagyon elleni bűncselekmények megelőzéséhez több köze van az említetteknek. A stratégia szövegében szereplő általánosító tényközléseket véleményünk szerint szükséges adatokkal alátámasztani, valamint pontosan megfogalmazni. Nem egy közlés kétségeket ébreszt ugyanis bennünk. Azokban az esetekben, ahol a stratégia-tervezet a hatóságok rossz gyakorlatát írja le, ki kellene mondani, hogy a jelenlegi tipikus gyakorlat elfogadhatatlan, s javaslatot kellene megfogalmazni ennek megváltoztatására. Például a kezelő intézményrendszer hiányossága nemcsak akkor nyilvánul meg, amikor a gyereket kiemelik a családból, hanem pl. akkor is, amikor a gyerekbántalmazást számos esetben semmilyen érdemleges vizsgálat nem követi, ennek következtében gyakori, hogy a súlyos, rendszeres bántalmazás elől elmenekülő gyereket visszaviszik az őt bántalmazó szülőnek. Nem pusztán az erőszak nem üldözése tény, hanem az is, hogy a csbe.-ról szóló bejelentéseknek a hatóságok nem adnak hitelt. Nemegyszer előfordul, hogy a hatóságnak bejelentést tevő gyerek azt a választ kapja, "ne hazudozzon már". A gyermekvédelmi szolgálatok jelzőrendszere a legsúlyosabb esetekben sem mindig működik. Alapos újragondolást igénylőnek tartjuk azt a javaslatot, hogy minden egyes településen felmérjék a csbe. jelenlétét. Tudni lehet, hogy a csbe. az egész országban mindenütt létezik, a társadalmi rétegeket átmetszi. Ha már energiát szán az állam a tényfelmérésre, akkor annak pontosan megjelölt célja kellene, hogy legyen. Sok triviális vizsgálat helyett kisebb, de reprezentatív mintákon végzett, alaposabb, intenzívebb, felmérésekre van szükség. A kutatásoknak olyan kritikus kérdésekre kell választ találniuk, mint pl. hogy a csbe.-ról tett bejelentéseket milyen rendőri intézkedések követik, az áldozatok explorációit a nyomozó hatóságok rögzítik-e, s mekkora alapossággal, kimutatható-e nemi diszkriminció a bűnüldözés és áldozatvédelem gyakorlatában, megvalósul-e az együttműködés az arra kötelezett intézmények között, az ügyek milyen jogerős jogkövetkezményekkel zárulnak és milyen szakban, mennyire képesek a családon belüli erőszak áldozatai problémáikat a hatályos büntető, polgári és családjogi anyagi jog keretei között artikulálni, s ha ebben mutatkoznak fogyatékosságok, akkor azok vajon a jog vagy az egyének jogismerete hiányosságára vezethetők-e vissza. A bűnmegelőzési stratégia-tervezet hangsúlyos oktatási feladatnak látja annak tudatosítását, hogy az erőszak "tiltott módja a családi konfliktusok megoldásának", de ehhez nem látja szükségesnek a hagyományos férfi hatalmi szerepek megváltoztatását. (Egyébként nem fejtik ki, miért nevezik "megoldásnak", illetve mely probléma "megoldásának" tartják az erőszaknak az évente száznál több nő és gyerek halálához vezető alkalmazását.) Támogatandónak tartja a stratégia-tervezet az erőszak elkövetői és áldozatai közötti békéltetést, mediációt - ez a nemzetközi szakirodalom szerint a családon belüli erőszak esetén megengedhetetlen, mivel azt tételezi fel, hogy a bántalmazott és a bántalmazó egyenlő felek, azaz figyelmen kívül hagyja, hogy a bántalmazás egyoldalú agresszió, amely az áldozat totális elnyomására, kizsákmányolására irányul. Egységes tapasztalat, hogy csbe. esetén mind a családterápia, mind a mediáció az áldozatra nézve veszélyes. Egészségpolitika címszó alatt a javaslat a bántalmazott nők egészségéről nem ejt szót, hanem kizárólag az elkövetőkről, róluk is főként az alkohollal összefüggésben, bár lehet, hogy "az alkohol okozta pszicho-szociális problémák" jelzésénél az áldozatok esetleges alkoholbetegségére is utal. A probléma fent már említett individualizálásának tűnik számunkra, hogy a koncepció az alkoholizmust igyekszik előtérbe állítani az erőszak okai között. Álláspontunk szerint a családon belüli erőszaknak az alkoholizmussal való összefüggése nem érthető meg mindaddig, amíg szét nem választjuk egyrészt a bántalmazók ill. a bántalmazottak alkoholizmusát, másrészt a bántalmazást, ill. az alkoholizmust, mint két külön kezelendő problémát, harmadrészt az alkoholizmust az elhanyagolástól. Rendkívül aggályosnak tartjuk, hogy a tervezet még olyan konkrétumokra sem tér ki, amelyek igen könnyen orvosolhatóak volnának, mint pl. a látlelet ingyenessé tétele csbe. esetén. A korai beavatkozásnak a bűnmegelőzésben közismerten rendkívül nagy szerepe van, így ez a példa is alátámasztja a bűnmegelőzési, az áldozatvédelmi és a bűnüldözési feladatok összehangolásának szükségességét. Hasonlóképpen elengedhetetlenül szükségesnek látjuk az áldozatok az egészségügyi és pszichológiai ellátásának átalakítását oly módon, hogy az figyelembe vegye az átélt traumák valóságát: azok feldolgozásában segítsen, és tartózkodjék attól a jelenlegi általános gyakorlattól, hogy az áldozatokat mindössze nyugtatókkal kezelik, és az átélt tapasztalataik eltagadását, elnyomását várják tőlük. A stratégia-tervezet által megfogalmazott feladatok, javaslatok a gyermekek védelmét az anyák védelmétől jórészt függetleníthetőnek ábrázolják. Ez a felfogás a gyakorlatban már eddig is tipikus volt, és oda vezet, hogy az anya bántalmazása elsikkad, lényegtelennek tekintik, s úgy fogják fel, hogy tulajdonképpen a nő azáltal, hogy nem megy el a bántalmazótól, mintegy hozzájárul a gyerekek bántalmazásához. Meglehetősen gyakori, hogy a bántalmazott anyákat hibáztatják és vonják felelősségre a hatóságok a bántalmazásért, miközben az anyának semmilyen segítséget nem adnak ahhoz, hogy kimeneküljön a bántalmazó kapcsolatból. Különösen problémás, hogy a koncepció egyáltalán nem tesz említést azokról a nőkről, akik nem "anyák", azaz vagy nincsenek gyermekeik, vagy azok már nem élnek velük. A nőknek kizárólagosan az anyai funkcióuk miatt való figyelembe vétele álláspontunk szerint inkább konzervatív, mint szocialista-liberális gender-politikát tükröz. A javaslat helyesen utal arra, hogy a különböző területeken működő szakembereknek speciális felkészítésre, képzésekre lesz szüksége. Álláspontunk szerint azonban alapfeltétel kell hogy legyen, hogy e képzések olyan egységes szakmai irányelvek és protokollok alapján folyjanak, amelyeket a csbe. valóságának, természetrajzának, hatásainak figyelembe vételével, és az ezzel foglalkozó szervezetek és szakemberek közreműködésével dolgoznak ki. Javasoljuk, hogy a koncepció véglegesítése előtt az annak kidolgozásával foglalkozó szakemberek részletesen tanulmányozzák a szakirodalmat, és a vonatkozó, a javaslatban említetteknél újabb keletű nemzetközi ajánlásokat (Európa Tanácsi R 1582 (2002), R 1450 (2000), Rec (2002)5 sz. ajánlások, a CEDAW Bizottság 2002. évi ajánlásai Magyarország számára, az EU osztrák elnöksége alatt született 1998. évi Ajánlás a családon belüli erőszak visszaszorítására, stb.). Néhány referenciát tisztelettel mellékelünk, és javasoljuk, hogy ezeken kívül tanulmányozzák Morvai Krisztina: Terror a családban c. könyvét, Tóth Olga: Erőszak a családban c. kutatását, a Habeas Corpus Munkacsoport honlapját (habeascorpus.hu ), ill. a NANE Egyesület honlapját www.nane.hu). 2003. június 19. Wirth Judit NANE Egyesület Juhász Géza Habeas Corpus Munkacsoport | ||
English version
