A tizenegy férfi és az ötmillió nő

Most azért kell tüntetnünk, hogy az állam szíveskedjék végre leszokni arról a szokásáról, hogy erővel beleavatkozik a nők legintimebb, legszemélyesebb döntéseibe.

A tizenegy férfiból álló Alkotmánybíróság tavalyelőtt novemberben kinyilvánította, a nőket nem illeti meg a saját testükkel való teljes rendelkezés joga, ha a női méhben magzatot szimatolnak. Leszögezték: "a magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség", akkor is, ha a nő egyáltalán nem kívánt teherbe esni. Tette ezt az Alkotmánybíróság annak ellenére, hogy az alkotmány nem tartalmaz sem a női test határaira, sem a magzatra vonatkozó, vagy a magzati létet életnek nevező rendelkezést. Az Alkotmánybíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a nem kívánt terhességet az esetek túlnyomó részében sosem kívánta a nő. Az Alkotmánybíróság nem számolt azzal sem, hogy az abortusz a nőnek számtalan lelki és testi fájdalmat okoz, s hogy ezek önmagukban is alapos megfontolásra késztetik az abortuszt kérő nőket. Az Alkotmánybíróság semmibe vette a nők tapasztalatait. Az alkotmány őrei csökönyös, a férfiak nők feletti hatalmát kifejező szemléletükben csak úgy tekintettek a nőkre, mint zavart keltő, kelletlen dolgokra.

De ez sajnos még csak nem is meglepő. Az Alkotmánybíróság eddigi tízéves működése során egyetlen olyan döntést sem hozott, melyben a nők hátrányos megkülönböztetése ellen foglaltak volna állást. Ellenben három alkalommal is megsemmisítettek a nők számára előnyös jogszabályt.

Az Alkotmánybíróság diktátumára a kormány nemrégiben a parlament elé terjesztette az abortusz szigorításáról szóló törvényjavaslatot. Az Országgyűlésben már lezajlott a tervezet általános vitája, s hamarosan a részletes vita és a szavazás következik. Ez a törvénytervezet az akaratukon kívül teherbe esett nők meghurcolásának és megalázásának törvénye. Ez a törvénytervezet a bajba esett nőket bűnösként kezeli. A javaslat szerint még azokat a nőket is ki fogják oktatni fogamzásgátlásra, akiket nemi erőszak során ejtett teherbe az erőszakot elkövető férfi. A javaslat szerint a bajba esett nőknek az első fejmosáskor és az attól számított három napig még azt sem árulják el, hogy egyáltalán joguk lesz a terhesség megszakítására. Ehelyett lelkiismeretfurdalást fognak ébreszteni bennük, mintha egyedül ők, a szerencsétlen helyzetbe került nők tehetnének arról, hogy férfipartnerük (vagy erőszaktévőjük) nem volt hajlandó védekezni a teherbeejtés ellen. Ez a törvényjavaslat segítségnyújtásnak meri nevezni a nők lelkébe való beletaposást.

A kormány szerint a nőket egyebek között azért kell az abortuszban akadályozni, mivel azt az államilag fönntartott egészségügy nyújtja. Képzeljük el ennek mintájára, mi van olyankor, ha valaki a dohányzás folytán érszűkületben szenved, s műtétre van szüksége. Ugye nem az a szokás, hogy az érszűkületes beteget is csak kétszeri kioktatás után engedik orvoshoz? Ugye nem az a szokás, hogy megpróbálják azt tömni a beteg fejébe, vegye tudomásul, hogy az érszűkület Isten akarata és egyúttal az ő hibája is egyszerre? Pedig a dohányzás tényleg a beteg egyedüli felelőssége.

Amikor a napokban a röpcédulákat osztogattuk erre a tüntetésre, sokan leálltak velünk vitatkozni. Tegnapelőtt a Moszkva téren, egy idősebb, elnyomott nő megjegyezte: "Tudom, kik állnak emögött, és ez nekem bőven elég." Hogy is fest ezzel szemben a valóság?

A dolgok jelenlegi állása szerint ezt a törvényt nagyobb arányban fogják megszavazni az ellenzéki pártok, mint a kormánypártok. Egyetlen parlamenti párt sincs, amely a nők szabad döntését alkotmányos jogként kívánná rögzíteni. Egyetlen párt sincs, amely ki merne állni a nők szexualitáshoz való jogáért. Egyetlen párt sem kíván eltávolodni attól a felfogástól, melyben a nőknek kizárólag a férfiak szexuális kiszolgálása, a gyermekszülés és -nevelés a jussa. Valamennyi párt úgy tesz, mintha a terhesség éppúgy kialakulhatna a férfiak, mint a nők hasában. Egyetlen pártnak sem jut eszébe az a közismert tény, hogy egyetlen terhesség sem jönne létre egy férfi közrehatása nélkül, sőt, hogy a férfi gyakran a nő akarata ellenére hatol nemi szervével a nő testébe. Egyetlen politikus sem tiltakozik az ellen, hogy az abortuszkérők meghurcolása súlyos, a férfiakkal szemben csakis a nőket sújtó diszkrimináció. Különben, ha olvasták a szórólapjainkat, valóban csak ez a négy szervezet hozta össze a tüntetést.

Egy harmincas budai férfi pedig, aki követett a metróba, kijelentette, azért hülyeség a nők jogaiért kiállni, mert szerinte a nők - anatómiájuk folytán - pontosan tudják irányítani, hogy mikor essenek teherbe.

És mit gondolnak Önök, kedves résztvevők? Ha így összegyűltünk, adjunk hangot véleményünknek! Mondjuk ki együtt hangosan: Mi az, ha egy nő akarata ellenére teherbe esik? Bűn, vagy baleset? (közönség: baleset!!) Mit gondolnak, az abortuszkérő nőkkel mit kellene inkább, megalázni vagy emberszámba venni? (emberszámba venni!!) Akarjuk-e, hogy az alkotmány garantálja minden nő jogát a fogamzóképességével való rendelkezésre? (igen!!) Akarjuk-e, hogy a törvény a nem kívánt terhességek megelőzése terén a férfiak nők iránti felelősségét is komolyan vegye? (igen!!)

Köszönöm.

Egyebek közt azt fogják mondani, hogy mi gyilkosságpártiak vagyunk. Ennek pont az ellenkezője igaz: én például ellenzem az abortuszt. De nem azért, mert azon húznám föl magamat különösebben, hogy az "magzatgyilkosság" vagy "nemzetvesztés" volna. Ellenkezőleg, azért, mert az abortusz a nők megalázását jelenti. Megalázó egy nő számára, ha nem kíván gyermeket, s mégis teherbe ejtik. Az abortusz a nőnek számtalan fájdalmat okoz - lelki és testi értelemben egyaránt. A nőket nem tartom e fájdalomra eleve ítéltetettnek. Úgy látjom: az, ha egy nő akarata ellenére teherbe esik, tünete annak, hogy a nő olyan kapcsolatban él, melyben őt férfipartnere nem tiszteli kellőképpen. (Sajnos nagyon sok az erőszakkal teherbe ejtett nő is, az ő helyzetükre még élesebb szavakat kell használni.) Nem tekintem a nőt tisztelő és megbecsülő magatartásnak, ha a férfi a gyermeket szülni nem kívánó nő testébe ejakulál. A gumióvszer kockázatmentes, míg a női fogamzásgátlási módszerek vagy veszélyeztetik a nő egészségét, vagy nem megbízhatók, vagy egyébként jelentenek durva, pontosan nem ismert következményekkel járó beavatkozást a nő hormonháztartásába. Ha a nő teherbe esik, az az ő egészségére jelent számtalan kockázatot, akárhogyan is végződjék. Ezért az a méltányos, ha a férfi védekezik. Az abortuszban összesűrűsödik a nők megalázottsága, elnyomottsága. A legintimebb, legbensőségesebb viszonylataikban is kiszolgáltatottak, és ezzel férfipartnerük vissza is él.

Én is azt szeretném, ha a világon soha egyetlen abortuszra sem kerülne sor. Ha a nők csakis akkor esnének teherbe, ha az nekik örömet jelent. A nő testébe élvezést sajnos nagyon sok férfi hatalmi gesztusnak tekinti ("enyém a nő"), s ezért ragaszkodik hozzá. Gondolom, mi mindannyian itt a téren a nők férfiakkal való egyenjogúságának hívei vagyunk. Helytelenítjük, ha a férfiak uralkodnak afölött a nő fölött, akit állítólag szeretnek. A szeretet nem hatalomgyakorlás.

Az abortusz: nőellenesség. De nem azért, mert az abortusz csökkentené a nő anya mivoltát, hanem azért, mert az abortusz a nőnek szenvedést jelent. Úgy gondolom, aki a nőket, mint embereket akarja számba venni, nem hagyhatja figyelmen kívül a tapasztalataikat és érzéseiket. Az tehát, hogy az abortusz nőellenesség, azt is jelenti, hogy a nőnek az abortuszra kényszerítése is nőellenesség. A nőellenes tettet nem a szenvedő nő követi el azzal, ha abortuszra megy, hanem az a férfi, aki a gyermeket nem akaró nőt teherbe ejtette.

Az abortusz nem kedvező a nőknek. Az abortusz a nőknek szenvedéssel jár. Az abortusz egy fájdalmas és kockázatos műtét. A nőknek alapvető joguk, hogy eldöntsék, kívánnak-e gyermeket, s mikor, és attól-e akitől teherbe estek. Mindaddig, míg egy nőt is teherbe ejtenek akarata ellenére, addig azt kell mondanunk, hogy az abortusz egy olyan eszköz, amivel a nőket ért jogsérelmeket lehet csökkenteni. A kormány viszont nem az abortuszok megelőzésére javasol intézkedéseket, hanem a hozzáférhetőségét akarja szűkíteni azáltal, hogy a nők megalázását kívánja növelni. Nem a jogsérelmeket csökkenti, hanem a jogorvoslatot fogja vissza!
Úgy vélem, a nőknek legalább a terhesség első harmadában joguk kellene hogy legyen szabadon dönteni afölött, hogy a bennük megfogant életet kívánják-e. Ha nem így lenne, akkor a nők nem lehetnének egyenjogú polgárai a társadalomnak. A nők képesek a magzatot kihordani. E képességük számos örömet hozhat nekik, és számos fájdalmat. Ha a nő szeretne gyermeket, örömeivel akkor is szemben állnak a gyermek kihordásának, megszülésének, szoptatásának, stb terhei. A gyermekszülés nagyban igénybe veszi és koptatja a nő testét. Ha a nő nem kívánt gyermeket, mégis teherbe esik, s ennek kiderültekor sem érzi a meglepetést kellemesnek, a nő mérlegébe csakis negatív súlyok kerülnek. Egyértelmű ezért, hogy a nőkre gyermekvállalási képességük jelentős többletterheket ró. A nők és férfiak közötti méltányos és igazságos tehermegosztás ezért azt kívánja, hogy a nőknek a reprodukció terén fajsúlyos többletjogaik legyenek, olyanok, mik a férfiaknak nincsenek, mert nem is lehetne azokat a férfiakra értelmezni. Az abortusz joga csak a nőket illetheti meg értelmes módon. Évezredeken keresztül csak a férfiaknak voltak jogaik, s a jogfelfogásunk még mindig nem elég érzékeny a nők sajátosságaira. A nők egyenjogúságának elve nem pusztán a választási jogot követeli - noha még ez sem ment át teljesen a valóságba. A férfiak azért uralkodnak a nőkön, mert úgy tanulták, hogy ez megengedhető, hogy ez "férfias". És mert azt tapasztalják, hogy ezt minden következmény nélkül megtehetik.