Abortuszról és egyebekről

Egy alapvető dolgot mindenki elfelejt, vagy nem is lát: a nemkívánt terhesség problémája nem, illetve nem kizárólag női probléma. A megesett nő nem bűnös, nem disznó, mégcsak nem is feledékeny, mert hát miért is nem vette be a tablettát (rongálva ezzel a saját egészségét), vagy legalább miért nem tartott készenlétben kotont, amikor a férfinek épp kedve szottyant őt hanyatt dönteni. A nemkívánt terhesség problémája bizony férfiprobléma. És ha az abortuszt egyedül mint a nem kívánt terhességtől való megszabadulást tekintjük, akkor, fájdalom,  az abortusz, mint probléma is valamiképp a férfiak hatáskörébe kell tartozzon. Na de nem úgy, ahogyan eddig! Mert a szabályozás, néhol a szankcionálás most is az ő hatáskörükben van, hiszen legelsősorban is férfiak a jogalkotók, ők pedig saját jól felfogott érdekükben olyan törvényeket alkottak eddig, s ha nem vigyázunk, alkotnak is majd, amely a nőkre hárítja a dugás következményeinek vállalását. Mert kefélni jó, és minek fogja magát vissza a férfinép, amikor a vérében forr az ösztön. Hála a sokféle vallási-társadalmi stb. hatásnak, ha a kanok kettyintenek lépten-nyomon, az ugye bocsánatos dolog. De a NŐ??? Kurva, disznó, hűtlen és hálátlan dög... Fecsináltattad magad? (Mintha a nők úgy általában ezt kérni szokták volna: Ugyan már, drágám,  dugj már meg, de ha lehet, gumi nélkül, mert imádok gyereket elvetetni/szülni...) Akkor majd meglátod, mi jár neked! Először is, legjobb lesz kihordanod, végtére is az a nő dolga. (Szaporodjatok és sokasodjatok? Hova? Minek?) Megmakacsolod magad? Nesze neked AB-bizottság, 10 000Ft, kötelező agymosás, na és persze a művelet a maga kellemes valóságában...

Azt gondolom, az abortuszt kérő nőket nem macerálni, kioktatni, büntetni, netán legyilkosozni kellene, hanem segíteni (akár a gyermek megtartásában, akár a terhesség megszakításában), szükség esetén semleges - de nem semmitmondó - információkkal ellátni.

Ha célunk a nemkíívánatos terhességek csökkentése (vagy úgy, hogy ne foganjanak meg, vagy úgy, hogy a megfogant gyermekek meg is szülessenek; a népesedéspolitikának másutt a helye!), akkor egyfelől a megelőzésre kell figyelni és áldozni, propagandával, ingyen gumival, miegyébbel. E tevékenység célcsoportja az eddigi közvélekedéssel szöges ellentétben: a férfinépesség! Tessék uraim felelősséggel viseltetni a tettek iránt, nem másra mutogatni, s nem törvényekkel, regulákkal takarózni! Én is tudnék olyan törvényeket hozni, hogy azok nekem kedvezzenek, mások ellenében! Tartok tőle, ha nőket is hagynánk szóhoz jutni a kérdésben (nemcsak néha-néha a kellően harcias feministákat, hanem mellettük másokat is), akkor áthelyeződnének a hangsúlyok, talán új érvek-ellenérvek is színre kerülhetnének, s nemcsak kis társaságokban, hanem a jogalkotásban is. (Aki azt állítja, hogy a nők csak a gyermekszülésre, a kicsik dédelgetésére jók, egyébként semmi egyebet nem lenne célszerű rájuk bízni, nos az szerintem egész egyszerűen korlátolt.)

Másfelől olyan jogi, anyagi, közhangulati viszonyokat kell teremteni, hogy a nőknek ne erkölcsi és anyagi csődöt jelentsen a gyermekvállalás. Manapság ugyanis itt, Magyarországon alapvetően gyermekellenes a társadalom, gyermekellenes egész életberendezkedésünk. Össznépileg utáljuk a gyerekeket. Aki nem hiszi, látogasson el Finnországba vagy Olaszországba, nyissa ki jól a szemét, és meglátja, mire gondolok...

Arról már nem is beszélve, hogy az abortusz kapcsán sokszor és sokak megpróbálkoztak erőszakos népesedéspolitikával. A gyermekcsinálás és -szülés erőszakos kikényszerítése - mégoly hangzatos jelszavakkal álcázva is - a diktatúrák jellemzője. Részint a hatalom kiterjesztése, mert akinek egy-két-sok gyereke van, az ugye nemigen lesz rebellis, az nem ugrál, mert mi lesz a kicsikkel... A birkanyáj így jobban féken tartható! Azután - szól az optimista diktatúra ábrándja, - ha a mostani kicsik a mi rendszerünkbe nőnek bele, akkor ugye ez lesz a természetes: uralmunk így stabilabb lehet. S ha jó a szaporulat, lehet selejtezni a hibásakat, és lesz kivel háborúzgatni is. Tessék csak utánanézni a náci gyerekcsinálósdinak, a kommunista gyermektelenségi adónak és így tovább.

Végül: vajon tudunk megfelelően foglalkozni már megszületett gyermekeinkkel? Vajon jó lenne-e nekik, nekünk, ha a születésszám hirtelen megugrana? Van időnk, pénzünk, elég szeretetünk, jó iskoláink, később elegendő olyan munkahelyünk, ahol-amiből emberi, méltó életet élhetünk? Van?