Az erőszak nem hajléktalanság

A távoltartó rendelkezésnek a magyar jogba való beépítésére a korábbi javaslathoz képest csonka, az előző változatban biztosított jogokat lényegesen megnyirbáló előterjesztés született. Ennek legfőbb gyengéje, hogy a bántalmazó távoltartását a bántalmazottól csak büntető- vagy szabálysértési eljárás keretében teszi lehetővé és kizárólag az eljárás időtartama alatt biztosítja azt. Ez a koncepció az állam büntetőhatalmának érvényesítését helyezi előtérbe az áldozatok biztonságának garantálásával szemben, s visszás módon a sértetteket az eljárások elhúzásában tenné érdekeltté.

A korábbi törvénytervezet visszavonásához vezető, több parlamenti képviselő és a jelenlegi igazságügy-miniszter által hangoztatott alkotmányossági aggályok valójában azt az állapotot konzerválnák, hogy a családjukat bántalmazók tulajdonhoz és mozgásszabadsághoz való alkotmányos joga előnyt élvez a sértettek élethez, testi épséghez, biztonsághoz fűződő alapjogaival szemben.

A kormány továbbra sem hajlandó a családon belüli erőszak mint önálló bűncselekmény szabályozására, jogdogmatikai indokokra hivatkozva, noha ezt az elkövetési körülmények speciális jellege indokolná, s számos külföldi példa is alátámasztja gyakorlati hasznát.

Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) a napokban döntött az egyetlen emberi jogi alapokon működő kísérleti kríziskezelő központ 2005. márciusi határidővel történő bezárásáról.

A megszűnésre ítélt központban kifejezetten a családon belüli erőszak krízishelyzetben lévő áldozatai számára nyújtottak komplex, jogi, szociális, pszichológiai szolgáltatást. A minisztérium tervei szerint a központ helyét egy ún. "call center" veszi majd át, melynek egyetlen feladata az anyaotthonok címének telefonos bemondása lesz.

Az áldozatok védelmére vonatkozó nemzetközi normákkal élesen ellenkezik az ICSSZEM-nek az a döntése, miszerint az országgyűlési határozatban előírt, s a nemzetközileg bevált legjobb gyakorlatoknak megfelelő speciális áldozatvédő kríziskezelő intézmények kialakítása helyett egyedül a menekülésre kényszerülő áldozatok hajléktalanellátását tekinti céljának. A jelenlegi szociális ellátórendszer teljesen alkalmatlan az áldozatok speciális igényeinek szakszerű figyelembevételére, hatékony és komplex ellátására. Szinte hihetetlen, hogy a kormányzat, még a kormányprogramot is figyelmen kívül hagyva, változatlanul a bántalmazott nők és gyerekek menekülésre kényszerülését tekinti természetesnek, s semmilyen módon nem törekszik az elkövetők megfékezésére. Nem látunk semmilyen garanciát arra, hogy az anyaotthonok pusztán csak a pénz hatására eleget tudnának tenni azoknak a komplex emberi jogi feladatoknak, amelyek iránt eddig még csak érdeklődést sem tanúsítottak.

Bár a Magyarország által ratifikált nemzetközi jogi dokumentumok sora, valamint a már többször hivatkozott országgyűlési határozat is egyértelműen kinyilvánítja, hogy a családon belüli erőszak emberi jogi jogsértésnek minősül és nem tekinthető magánügynek, az Igazságügyi Minisztérium honlapján a családon belüli erőszak elleni összefogást hirdető oldalakon ezzel ellentmondó írások kerülnek nyilvánosságra. Ugyanitt a korábbi kampányt idéző "Van segítség" jelszó alatt kizárólag a családon belüli erőszak kezelésére kellően fel nem készült lelkisegély=szolgálatok telefonszámai találhatók. Mivel a családon belüli erőszak átlagosan három naponta követel halálos áldozatokat, a telefonos lelki segély nem nevezhető hatékony védelemnek a sértettek számára.

Mindezek alapján világosan kirajzolódik a kormány családon belüli erőszakkal kapcsolatos stratégiája, mely éles ellentétben áll nemcsak a nemzetközi gyakorlattal, de a kormány írásban és szóban tett vállalásával is: nem azon dolgozik, hogy az elkövetők felelősségét feltárja és tettüket szankcionálja, az áldozatok testi-lelki biztonságát és emberi jogait garantálja. Ehelyett a jelenlegi helyzetet konzerválva az otthonukból menekülni kényszerülő áldozatok hajléktalanellátását bővíti.

A minisztériumok a bántalmazást elkövetők vélt vagy valós érdekeit nevezik alkotmányos jogoknak, és olyan intézkedések kidolgozásán fáradoznak, melyek a bántalmazó férfiak érdekeit egyáltalán nem sértik (anyaotthonok), vagy az elképzelhető legkisebb mértékben sértik (törvénytervezet). Eközben egyetlen minisztérium sem látszik aggódni a bántalmazottak legalapvetőbb jogaiért, a nők és gyerekek életéért, testi épségéért, személyi biztonságáért, emberi méltóságáért.