|
Előző Következő
Az Önök városában él egy középkorú férfi, nevezzük X-nek. Több éve rendszeresen szexuális erőszakot követ el a felesége jelenleg 6 éves kislánya ellen. A segítségbe kapaszkodó kislány több ismerősnek is elmondta, hogy X. egyes időszakokban naponta úgy fajtalankodott vele, hogy a száját leragasztotta, nagy erővel lefogta és kicsavarta a végtagjait, "fütyijét" a "nunusába" dugta, amivel borzalmas fájdalmat okozott. A kislány elmondása szerint X. eközben lihegve húzogatta kezével a "fütyijét". Az eltelt évek alatt X. még számos módon bántalmazta fizikailag és szexuálisan a kislányt. A gyerek a mai napig X. felügyelete alatt él és ki van szolgáltatva neki. A gyermek anyja és vér szerinti apja nem állnak ki a kislány mellett. Gyanítható, hogy X. a szülőket is rettegésben tartja, zsarolhatja őket.
Az ügyben a rendőrség 2000. folyamán folytatott ugyan egy rövid vizsgálatot, ám nyomozást el sem rendeltek, mondván, hogy "bizonyítékot beszerezni nem lehetett". A kislányt nem hallgatták meg részletesen. Azon tanúk teljeskörű meghallgatására sem került sor, akik előtt a gyermek beszélt az őt ért bántalmazásokról. A rendőrség tárgyi bizonyítékok után sem kutatott. A rendőrség meghallgatta a gyermek anyját, aki azt állította, hogy X. "soha nem volt kettesben a kislánnyal". Az ügyben vizsgálatot folytatott egy szakértő, aki azonban félóránál rövidebb működése során meg sem próbálta föltárni, hogy a kislányon tapasztalhatóak-e a nemi erőszak áldozataira jellemző, úgynevezett poszttraumatikus stresszbetegség tünetei. X. azonban nem válogatós. Nemcsak nevelt lányára veszélyes. Felnőtt ellen is követett már el erőszakot. S még többször fenyegetőzött. Eddig még semmitől nem hátrált meg. Tisztelt Lakosok! Eltűrik-e Önök, hogy akárhol, akármely gyermekkel is megtörténhessen ilyen borzalmas bűncselekmény? Biztosak-e abban, hogy a hatóságok megvédenék az Önök gyermekeit egy hasonló helyzetben? Védjék magukat és gyermekeiket! Ha van véleményük az ügyről, tudassák a hatóságokkal! 2001. június 29-én, tisztelettel:
Juhász Géza Habeas Corpus Munkacsoport, igazgató HABEAS CORPUS MUNKACSOPORT - közhasznú jogvédő szervezet adószám 18082401-1-41 tel 06 30 9965666 levélcím 1364 Budapest Pf. 31. honlap habeascorpus.hu email info@habeascorpus.hu NANE - bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala adószám 18060339-1-42 tel 06 80 505101 (18-22 h) Előző Következő | ||

English version