TANÚVALLOMÁS


	Előző Következő Alulírott <nagymama> (76.. Pécs, ........) a <elkövető> által <kislány> sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatban folyó nyomozás elősegítése érdekében az alábbi tanúvallomást teszem: A vallomás időrendben tartalmazza valamennyi, az üggyel szerintem összefüggésben lévő eseményt. Azokra a körülményekre is kitérek, amelyek szerintem a <elkövető> ellen folyt ügyekben eddig eljárt rendőrök furcsa magatartásáról árulkodnak. 1. 1997 őszén, akkor még a <apa> volt <anya> férje, szóltak az ismerősök, hogy az anya a gyerekkel együtt a <helymegjelölés> kocsmába jár kábítószeres cigarettát szívni, és <kislányt> abban a kocsmában férfiak tapogatják. Egyik este megvártam a ház előtt <anyát>, és 21.30-kor ért a gyerekkel haza. Megtéptem a haját, hogy a gyerekkel otthon kell lenni ilyen későn és nem a kocsmában. Aznap este <elkövető> küldte a verőembereket a munkahelyemre, a nagybani piacra, és a férjemet is odacsalogatta, és megfenyegette, hogy átvágja a torkát. Az anyósomat pont éjfélkor felhívták akkor, és azt mondták, most vágjuk át a fiad torkát. Pár hétre rá még egyszer a munkahelyemre utánam küldött <elkövető> két nagy darab verőembert. <elkövető> ekkor pedig még nem is tartozott a családhoz. 2. 1998 nyarán, amikor <anya> még <apá>-né volt, és <apával> is élt együtt, <anya> <elkövetővel> három napra elment a Balatonra nyaralni. Nekem nem szóltak, hogy elmennek. <elkövető> barátjának, valamilyen <férfinévnek> és <női név> nevű élettársának a nyaralójába mentek. Vitték magukkal <kislányt> is. Amikor hazajöttek, akkor tudtuk meg <anyától>, hogy hol voltak hétvégén. A Balatonról hazajövet a gyereket egyenest énhozzám adták le, hogy vigyázzak rá egy darabig. Aznap este a kislány nem tudott pihenni, hajnalig sírt. És ez még így ment három napig. A második este sírva mondta a gyerek, hogy "nagyon fél az álarcostól, aki a nunuskáját bántotta". Kérdeztük férjemmel, <nagymama férjével>, hogy hol volt az álarcos. <kislány> azt felelte erre, "a paplana alá bebújt, és sapka volt a fején, a szeme meg a szája ki volt vágva, és bántotta a nunuskáját". Kérdeztük, hogy hol volt az ágyában az álarcos, és mondta, hogy a <női név>-éknál. Másnap reggel a gyerek le is rajzolta az álarcost. 3. Nappal a gyerek eljátszott, nem volt feltűnő a viselkedése. A sötéttől félt. A negyedik napra a kislány már lenyugodott valamelyest, tudott aludni éjszaka, és mi is tudtunk aludni tőle. Amikor viszont már tudott aludni, akkor éjszaka bepisilt. Azelőtt <kislány> soha nem pisilt be. 4. Körülbelül öt nap elteltével jött érte <anya>, az anyja. Addig nem érdeklődött a gyerek iránt, nem is szokott soha még telefonon se kérdezni, hogy van a gyereke. Akkor én mondtam neki, hogy a kislánnyal ezek a problémák vannak. Erre ő azt felelte, hogy a gyerek képzelődik. Később <anya> elmondta, milyen jókat buliztak, elmentek diszkózni. Rákérdeztem, hol hagyta a kislányt. Erre a hirtelen kérdésre azt felelte, a kislányt ezalatt bezárták a nyaralóba, mivel aludt, nem volt vele probléma. <anya> hozzátette még, <elkövető> a gyereket éjszaka többször megnézte, a szórakozást meg-megszakítva. 5. 1998-ban elváltak <apa> és <anya>, az is olyan módon történt, hogy <elkövető>, amíg a vőm nem volt otthon, lecserélte a zárat, és kizárták a saját lakásából a vőmet. Azzal indokolták, hogy <apa> aláírt egy nyilatkozatot, hogy lemond mindenről. Utólag az áldozatvédelmi irodában kérdeztem rá, hogy miért. Ő azt mondta, hogy erről ő nem tudott, és nem írta alá. 6. A kislány születésétől kezdve 2000. márciusáig az összes hétvégét nálam töltötte. <anya> rendszeresen elhozta hozzám péntekenként, gyakran pedig én mentem érte. Vasárnap este jött érte az anyja, vagy hétfőn én vittem az óvodába. Amikor szünet volt, vagy beteg volt, mindig nálam volt. 7. 1998 nyarától, a fent írott esettől kezdve nem rendszeresen, de sűrűn bepisilt éjszaka. 8. <anya> és <elkövető> 1999 nyarán költöztek össze. 9. 1999. szeptemberétől kezdve, amikor fürdettem <kislányt>, és meg akartam mosni az alsótestét, minden alkalommal szinte üvöltött, hogy fáj, ne nyúljak hozzá. Nem is engedte, hogy megmossam. Csak azt engedte, hogy a szétnyitott lábai közé a zuhanyból a vizet locsoljam. Szappanozni nem engedte, és ő sem nyúlt magához, mert nem volt hajlandó erre, mert fájt. Én azt hittem, hogy a pisi kicsípte a nemi szervét, és ettől fáj. Én meg kenegettem a fürdések után gyógyszertári popsikenőccsel. Ezt engedte <kislány>. 10. Ekkortól kezdve a gyerek ismét sokszor felsírt éjszakánként, a sötétben mindig félt. Esténként, amikor lefektettem aludni, sose akarta, hogy egyedül hagyjam. Mindig azt mondta, fél az álarcostól, aki a nunuskáját bántja. Szóltam a szüleinek ezekről, mire ők azt mondták, hogy a gyerek képzelődik. Én ennek ellenére el akartam vinni pszichológushoz <kislányt>, amihez egyik szülő sem járult hozzá. 11. A kislány e viselkedéseit úgy értelmezem, hogy a gyerek ilymódon próbálhatta tudtomra adni, mit tettek vele. (Később, amikor a kínzásokat szavakkal is elmondta, hozátette, hogy <elkövető> megfenyegette, ha elárulja őt, ki fogja csavarni a nyakát és megöli.) A gyerek által adott jelek ugyan nagyon nyugtalanítottak, de nem tudtam mire vélni őket. 12. A gyermek édesapját 1999. nyár közepétől őszig én fogadtam be, mert az utcán volt. Nálam lakott három hónapig. Próbáltam vele megbeszélni a gyerek rémálmait. Többször kérdőre vontam, mi lehet a gyerek körül, mivel ilyet egy gyerek nem talál ki. Erre ő azt válaszolta, hogy ha a peres ügye a <elkövető> ellen véget ér, akkor ezzel kapcsolatban majd elmond nekem erről valamit. (<apának> <elkövetővel> amiatt volt peres ügye, mivel 1999 májusában Orfűn összeverekedett <apa> és <férfi>, <anya> korábbi szeretője <elkövetővel> és <anyával> szemben.) <apa> azóta se árulta el nekem, mi lehet az a biozonyos titok, amire akkor utalt. 13. Körülbelül ebben az időben <anyát>, a kislány anyját is sűrűn megkérdeztem, hogy miért mond ilyet a gyerek, mi történt vele. Ő erre legtöbbször azt felelte, hogy a gyerek csak képzelődik. Egy alkalommal azt mondta, "ha a gyereket bárki bántotta, az az apja lehetett". 14. 1999 őszétől kezdve a gyerek viselkedését nem tudtuk mire vélni. Minden férfit rugdosott. A nagyapja, <nagyapa> már mérges volt, mert a kislány folyamatosan rugdosta. Ha a nagyapa megpróbálta <kislányt> a lábára ültetni, a kislány könyékkel vágta hasba nagyapját, leverte magát a nagyapa lábáról, nem engedte, hogy megérintse őt a nagyapja. Ugyanígy viselkedett <apával> is és <nagymama férjével> is, nem engedte a maga közelébe őket. 15. 2000. januárjától kezdve többször voltam az ifjúság és gyermekvédő intézetnél a gyerek apjával. Először január elején, mivel a gyerek folyamatosan sírt és hányt, nem tartották tisztán, el volt hanyagolva. <anya> ekkor nem dolgozott sehol, hanem csavargott. <intézeti munkatárs> és kollégája felkeresték lakásukon <anyát> és <elkövetőt>, és valószínűleg az ő hatásukra ment el dolgozni <anya> az <munkahelyhez>, ami nem sokáig tartott, mert körülbelül augusztusban kirúgták. <elkövető> bejárt oda, balhézott, megverte <anya> kollégáját, és állítólag sűrűn a rendőrség vitte el őket. 16. 2000. március elején, közvetlen azelőtt, amielőtt elmondta a gyerek mit tett vele <elkövető>, <kislány> az udvarban játszott. Én arra figyeltem fel, hogy egy bottal a tuját ütötte verte eltorzult arccal és dühösen. Erre azért figyeltem fel megdöbbenve, mert <kislány> sose játszott erőszakosan. Virgonc volt, de nem tört össze soha semmit, vigyázott. Akarattal nem csinált rosszat. 17. Március 4-én 12 órakor <elkövető> elhozta a gyereket hozzám hétvégére. Március 5-én este a fürdésnél hisztizett, hogy fáj a nunusa és a lába, de ezt előtte többször is mondta már egy pár hónapja. Én meg állandóan bekentem neki, mert azt hittem, hogy a pisitől fáj. Aznap este amikor mondta, ugyanúgy be akartam kenni, de sírt, hogy a lába is fáj. Én elkezdtem masszírozni, de ő fájdalmasan sírt. Én puszilgattam a lábát, és akkor a gyerek elmondta, hogy azért fáj a lába, mert a <elkövető> "kitörte", és aztán a többit, hogy amikor védekezett, mert beragasztotta csíkos ragasztóval a száját, és ő nem tudott kiabálni, "kitörte" a lábát, és a nunuskájába dugta a nemi szervét. Közben <elkövető> a kezével húzogatta a "fütyijét", lihegett, és a nyála ráfolyt az ő arcára, és ezt minden nap megteszi vele, mikor hazaviszi az óvodából. Azt is elmondta aznap este, hogy mikor pénteken ide hozzám hozta <elkövető>, az autóban még a kezével is piszkálta, és ezt máskor is megtette a parkolóban és mindenhol, amikor egyedül volt vele az autóban. 18. Amikor ezt a gyerek elmondta, elkapta a félelem, magába roskadt, és azt mondta, hogy őt a <elkövető> megöli, kicsavarja a nyakát. Én is összeroppantam és nem tudtam, hogy mit tegyek. Azt tudtam, hogy késő orvoshoz vinni kenetvizsgálatra, mert már kétszer megfürdettem. Azt hittem, itt a vég, tudtam, hogy a gyerek anyjának nem szólhatok, mert bármilyen probléma is volt, ő általában támadott. 19. Mivel már volt részünk <elkövető> agresszív fellépésében, féltem, mi várhat ránk. Megvártam, amíg elalszik a kislány és felhívtam az orvosát, dr <orvost>, hogy most mit csináljak. A doktornő mondta, hogy ha lehet, a kislány betegkártyáját kérjem el. Szombat este telefonáltam az anyjának, de nem voltak otthon, az üzenetrögzítőre hagytam üzenetet, hogy fáj a gyerek füle, dobják be a betegkártyát. A lányom be is dobta a postaládába, ez természetes, máskor is vittem a gyereket orvoshoz. 20. 2000. március 5-én vasárnap délben felhívtam telefonon a gyerek apját, hogy sürgősen jöjjön, beszélnünk kell. El is jött 12.30-kor, én el szerettem volna mondani neki, hogy a kislány mit mondott, és a kislány is sírva próbálta elmondani, mi történt vele, az apja nem hallgatott végig bennünket. Másfél percig volt ott, pánikszerűen felugrott és elrohant. Úgy kiabáltam utána, hogy hétfőn 12.30-ra legyen a doktornőnél, mert jó lenne egy szülő. Azt mondta ott lesz, aztán nem volt ott. Tehát ő is cserben hagyta a gyerekét. Később kiderült, hogy <apa> felhívta és figyelmeztette <elkövetőt>, vigyázzon, mert kirobbant az ügy. (Ebből szerintem az is kiviláglik, hogy <apa> a <elkövető> általi, <kislány> elleni sorozatos erőszakról már korábban is tudhatott.) 21. Érdekes dolgok történtek viszont: csak a betegkártyát kértem el <anyától>, akkor már a <elkövető> begerjedt, és elkezdett futkosni utánunk, szinte reszketett. Mi a kislánnyal a szomszédban voltunk, ő addig felhívott mindenkit, akinél lehetséges, hogy tartózkodhatunk, és mindenkinek osztotta az éveket, az anyósomnak 5 év börtönt, a szomszédoknak 10 évet, nekem 15 évet. 22. Ekkor, vasárnap délután <elkövető> úgy megindult, hogy mint a mérgezett egér, össze-vissza futkosott, keresett a gyerekkel bennünket. Én akkor <kislánnyal> a szomszédunknál voltam, ahol a gyerek egy barátnőjével játszott, akivel minden hétvégén együttvoltak addig. <elkövető> először mégsem oda jött keresni bennünket, talán nem mert. 23. Elment <elkövető> és <anya> a férjem munkahelyére a <munkahely>, és kérdezték, hogy én hol vagyok a kislánnyal. Férjem elmondása szerint <elkövető> annyira reszketett mint a kocsonya, szinte az egész felsőteste teljesen összevissza rángatózott. Még <anya> is megkérdezte tőle, miért vagy ilyen ideges. Ez igencsak furcsa, hogy bennünket kerestek, mert azelőtt soha nem érdeklődtek, hogyan tölti nálunk <kislány> az időt. 24. <elkövető> akkor már tudta, hogy a gyerek kifakadt. <anya> ugyanis néhány hónappal később elszólta magát, hogy <apa> felhívta őket aznap, értesítette őket arról,hogy <kislány> beszélni kezdett az őt ért erőszakról. 25. Hétfőn (március 6-án) elmentünk <kislánnyal> az orvoshoz. Fél egytől negyed kettőig vártuk <apát>, a gyerek apját a rendelő előtt az utcán, de ő nem jött. <kislány> nagyon várta apját, hogy valaki segítsen neki, úgy érezte, hogy apja is cserbenhagyta. Mondta nekem, hogy "apa becsapott". A doktornő elküldött bennünket a gyermek-ideggyógyászatra, ahol két pszichológus körülbelül fél órát foglalkozott a gyerekkel, és csak annyit mondtak, hogy a gyerek minden szempontból, testileg, szellemileg, erkölcsileg, lelkileg el van hanyagolva. Megkértek rá, hogy feltétlenül szóljak a gyerek anyjának, hogy mi történt, és arra is hívjam fel a figyelmét, hogy egy percre se hagyja a gyereket együtt <elkövetővel>. A pszichológusok e tanácsokon kívül egyebet nem mondtak vagy tettek. 26. Megjegyzem, hogy <szomszéd> szomszédunk (<lakcím>) és jóbarátunk naponta meglátogat bennünket. Ő is mondta, hogy a kislány mennyire félt tőle mindig, és zárkózott volt, őt is rugdosta. Ezen a hétfőn viszont, amikor a gyerekkel a pszichológusnál voltunk, és hazamentünk, a gyerek teljesen megváltozott: felszabadult volt, és még az ölébe is beleült, hogy meséljen neki. Erre <szomszéd> mondta, hogy a gyerek mekkorát változott attól, hogy kiadhatta magából ezt a borzalmat. 27. A kislánnyal felkerestük az anyját a munkahelyén 2000. március 6-án körülbelül fél négykor. <anya> akkor a <munkahelynél> dolgozott, a <helymegjelölés> mint eladó. Kihívtuk a parkolóba, hogy ne a kollégái előtt kelljen elmondani ezt a nagy problémát. Ekkor közöltem <anyával>, hogy a férje, <elkövető> mit csinált <kislánnyal>, és hogy emiatt most eljárást fogok indítani. A vállamra borult és sírt, hogy ővele most mi lesz, hova fog költözni. Mivel a doktornő a gyereket kiírta az óvodából, a gyerek nálam volt, ez így is szokott lenni, az anyjának semmi kifogása nem volt ellene. Aznap este, tehát hétfőn, a szomszédokkal beszélgettünk, ők is ott voltak, felhívott telefonon a gyerek anyja. Aminek egy nőt össze lehet hordani, énrám mindent mondott, és azt, hogy én ceruzával megpiszkáltam a gyereket, mert én képes vagyok. 28. Megjegyzem, hogy ekkor még <kislányt> nőgyógyász nem is látta. <anya> tudta viszont, hogy másnap, kedden délelőtt fogunk nőgyógyászhoz menni vizsgálatra, mivel őt is kértem, jöjjön velünk. Az, hogy <anya> engem vádolt <kislány> nemi szervének ceruzával való piszkálásával, szerintem ez arra utal, hogy <anyának> tudomása volt arról, hogy <kislánnyal> valaki fajtalankodhatott. Ha ugyanis ő biztos lenne abban, hogy a gyereknek nem esett bántódása, akkor semmi értelme nem lenne a ceruzás vádaskodásokkal engem megtámadni. <anya> tehát fel kívánt készülni arra az esetre, ha a vizsgálat során netán az derült volna ki, hogy <kislánynak> nincs már szűzhártyája. 29. Ezek után jobbnak láttam, ha egyedül veszem az ügyet a nyakamba és intézkedem. Kedden reggel 8 órára kellett volna a nőgyógyászhoz vinni a gyereket. Az anyja tudta, de nem jött segíteni sem ő, sem <apa>, viszont a verőemberekkel <elkövető> a szülészet körül körözött. Amikor ezt megláttam, rendőri segítséget kértem a városi kapitányságon, két nyomozó vitt át rendőrautóval bennünket a szülészetre, az egyik Fekete Tibor hadnagy. Vissza is vittek bennünket a vizsgálat végeztével, ekkor tettem meg a feljelentést. (A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Nyomozó Alosztályán ..../2000 ideigl. ügyszámon vették fel a feljelentést. A nyomozást 2000. április 21-én szüntette meg dr. Dombay Péter r. alezr. osztályvezető, az ügyszám ekkor ..../2000.bü.) 30. De ott már furcsa dolgok történtek. Amit a Fekete Tibor r. hadnagy az én vallomásom gyanánt leírt, azt valójában a kislány mondta el, mert én nem tudtam beszélni róla, addigra teljesen kiborultam. A kihallgatás végén kértem a feljelentés másolatát, de azt mondta a nyomozó, hogy nem ad ki a számítógép harmadik példányt, majd még úgyis be kell mennem kihallgatásra és megkapom. (De nem kellett mennem kihallgatásra többet. Március 17-én pénteken felhívtam Dombay alezredest, hogy kérek másolatot a feljelentésről. Ő azt válaszolta, "hagyjon békén, hagyjon dolgozni, és élje a családi életét!" Nem tudom, hogy az ügy rendőrségi előadója mikor lett Fekete Tibor hadnagy helyett dr. Kerner Gáborné hadnagy, de az ügy április 21-i lezárásakor már ő volt. A másolatot csak akkor kaptam meg, amikor a nyomozás lezárásáról szóló határozat kézhezvétele után bementem. Mikor kértem, erőszakosnak kellett lennem, hogy megkapjam. Kellnerné, az ügy előadója először azt mondta, hogy nem lehet kiadni. De én határozottan közöltem, hogy nem megyek el addig, amíg ide nem adja. Ezután az irattárba ment és hozott egy másolatot. Hozzáfűzte még Kellnerné, hogy "<elkövető> egy mocskosul dörzsölt ember".) 31. Amikor kész volt a feljelentés, Dombay alezredes megkérdezte tőlem, hogy tudom-e vállalni a gyerek felügyeletét addig, amíg igazságügyi szakértő meg nem vizsgálja. Mondtam, hogy tudom, de a barátnőmnél leszek a gyerekkel, mert tudom, hogy mindenre képes <elkövető> és félünk. A barátnőm telefonszámát meg is adtam Dombaynak, ő ezen a számon többször is keresett. (Ezt csak azért mondom, mert utólag <elkövető> és <anya> több helyütt azzal jöttek elő, hogy elloptam az unokámat, és ez a rágalom hivatalos iratokba is bekerült, mint tény.) 32. Keddtől péntekig (2000. március 7-10) <nagymama barátnője> barátnőmnél voltunk a gyerekkel. Naponta tartottuk <anyával> telefonon a kapcsolatot, amit bizonyítani is tudok a részletes telefonszámlával. 33. Kedden a rendőrség a gyámügyhöz küldött, név szerint <név> ügyintézőhöz. Azt a választ kaptam tőle, elégedjek meg azzal, hogy állítólag megvan még a kislány szűzhártyája. "Mi kell még magának, nem elég ez?" - kérdezett vissza az előadó. 34. Kedden este felhívtam <anyát>, miért nem jött el <kislány> nőgyógyászati vizsgálatára. Azt felelte: "csak nem képzeled, hogy el tudok kéretőzni egy ilyen szarért a munkahelyemről". Ugyanezen hívás alkalmával <anya> mondta nekem a telefonba, hogy <kislánnyal> beszélni akar. Szóltam a gyereknek, hogy jöjjön telefonhoz (ami <nagymama barátnője> lakásának konyhájában van), mert az anyja keresi. <kislány> erre befutott a szobába, hiába kérleltem, hogy jöjjön a telefonhoz, beszéljen az anyjával, ő nem volt hajlandó erre. Azt mondta: "Nem szeretem az anyát, mert nem véd meg a <elkövetőtől>." <anya> közölte, ők is voltak bent a gyámügyön, beszéltek <...-val>, aki azt mondta, látszik, hogy elmezavarodott vagyok, mivel a gyereket bevittem az irodába. 35. 9-én, csütörtökön kellett a gyereket a pszichológushoz vinni, ott körülbelül tíz perc alatt zajlott le a vizsgálat, amin én nem lehettem bent. Amikor kijött, a szakértő velem csak annyit közölt, hogy nem mond semmit, mert ott van a kislány, és nem is beszélt velem többet. 36. Csütörtökön (március 9) este 20 óra körül jött a férjem, <nagymama férje>. Nem jött be a lépcsőházba sem, csak a kapucsengőn szólt, mire lementem. Kb. tíz percet beszéltünk, mondta, hogy elkérte magát a munkahelyéről <munkahelyből>, ahol este 10-ig kellett volna lennie. Délután <elkövető> a <verőember> nevű verőemberével és annak élettársával többször is megjelent <munkahely> kapujánál, és az őrön át mindannyiszor azt üzenték férjemnek, hogy megtalálják még, és úgyis elkapják. 37. Este 21 óra körül telefonált a férjem, hogy <elkövető> a <verőember> megfogta, és kiszedték belőle, hogy hol vagyunk, és vigyázzunk, mert jönnek, és meg akarnak ölni mindenkit. 38. Próbáltam a rendőrséget hívni, de nem lehetett, mert <elkövetőék> blokkolták <nagymama barátnője> vonalát. Amikor <kislány> meghallotta <elkövető> hangját, összepisilte magát. Aztán nemsoká mégiscsak ki tudtuk hívni a rendőröket. Őket beengedtük a lakásba, látták ők is, hogy a gyerek félelmében bepisilt. Tóth János rendőr felvette a kapcsolatot Fekete Tibor nyomozóval, és úgy döntöttek "saját felelősségükre", hogy a gyerek nálam marad. 39. Pénteken kétszer is felhívtam telefonon Baranya megyei rendőr főkapitány-helyettest, Kertész Jánost, hogy segítsen, mert attól tartottam, hogy <elkövetőék> mindent elintéznek a rendőrségen. (Mivel <elkövető> mindig ezzel fenyegetőzött, hogy neki mindent szabad, mert kimossák.) Kertész megkérdezte, hogyhogy nincs még <elkövető> letartóztatva. Aztán megnyugtatott, hogy utánanéz az ügynek és segít. 40. Dél körül telefonált Dombay alezredes a városi rendőrségtől, hogy adjam vissza a gyereket, mert mostantól már gyereklopásnak minősül, ha magamnál tartom. Megkérdeztem tőle, hogyan lehet visszaadni a gyereket egy pedofil környezetébe, mire ő csak annyit felelt, hogy "asszonyom, miért szólt a lányának?". (Megjegyzem, azért közöltem <anyával>, hogy <elkövető> ellen eljárás indul, mivel a pszichológusok hétfőn az ideggyógyászaton ezt javasolták nekem.) 41. Pénteken 13 órára beszéltem meg <anyával>, hogy a lakásomban visszaadom neki <kislányt>, azzal a kikötéssel, hogy egy órát szeretnék vele beszélgetni, mivel kíváncsi voltam, hogyan viselkedik, egyáltalán miért nem védte meg a gyerekét. 42. Amikor <nagymama barátnője> elindultunk, s beszálltam a gyerekkel az autóba, otthon, mikor megáltam, akkor vettem észre, hogy a bal hátsó kereket teljesen laposra leengedték, és a szelepsapka sem volt rajta. Annyira ideges voltam amiatt, hogy <elkövetőnek> vissza kell adni <kislányt>, hogy nem is vettem észre menetközben, hogy lapos a gumi, és félrehúz a kormány. Biztos voltam benne, hogy ezt <elkövetőék> tették, mivel a kocsi <nagymama barátnője> háza előtt állt éjszaka. Úgy látszik, nekik nem számított, hogy ebből akár súlyos baleset is származhatott volna. 43. Amikor meglátta a gyerek az anyját, elpityeregte magát és azt mondta: "Mami, mondjuk azt, hogy ezt az egészet én csak álmodtam". <anya> egy csomag cukorral várta, és úgy adta oda neki, hogy: "Tessék, ezt a <elkövető> küldte azért, hogy megsimogathassa érte a két combodat." A kislány ekkor csak könnyes szemmel nézett az anyjára. 44. Március 13-án feljelentést akartunk tenni <elkövető> ellen életveszélyes fenyegetés miatt. Elbert Béla rendőrségi panaszfelvevő a férjemet megfenyegette, hogy nyolc évet fog ülni hamis tanúzásért. A feljelentés ennek ellenére megtörtént. Azóta ebből 2001. májusára szabálysértési bírság lett <elkövetőék> ellen. 45. 2000. márciusában volt férjemmel, <anya> apjával közölte <elkövető>, azt javasolták neki rendőrök, hogy engem baseballütővel verjen agyon és gyújtsa rám a házat. 46. Aztán ahogy múlt az idő annál jobban fenyegettek bennünket, a férjem már nem mert dolgozni menni, szabadságot vett ki, mert ott is folyamatosan zaklatták <elkövetőék>. Volt nap, hogy ötször is megkeresték és fenyegették. Közben engem is rendszeresen fenyegettek, gyaláztak és zaklattak telefonon. 47. Március 17-én a húgomhoz vitték a gyereket két napra <helymegjelölés>. Amikor odamentem, és taláálkoztam <kislánnyal>, láttam, hogy borzalmas állapotban van: az arca bedagadva, félt mindenkitől, összehúzta magát és csak nézett, a gyerek szinte reszketett tőlem. Aztán mikor megnyílt azt mondta, hogy neki azt mondták otthon, hogy én szemét vagyok, őt el akarom lopni és kínoztattam a nőgyógyásznál, és csak ettől fáj a nunuskája. 48. Elvittem a tóhoz sétálni és nem nagyon akart velem jönni azért, mert "mama te engem el fogsz lopni és én nem mehetek veled, és nem beszélhetek veled". Egyébként akkor három napot volt a húgomnál. A húgom, <nagymama húga> elmondta, hogy a gyerek olyanokat mondott el neki, hogy ő ezt nekem nem is meri elmondani, tehát a gyerek őneki is elmondta, mi történt vele, de sajnos a húgom igencsak az alkohol barátja, ő ezt azzal le is tudta. (A húgom nem merte elmondani, hogy konkrétan mit mondott neki <kislány>. ki volt készülve, és látta rajtam, hogy én is. A következő héten újból nála jártam, kivittem neki a <elkövető> elleni feljelentésem másolatát, és megmutattam neki leírva, mit mondott nekem <kislány>. A húgom elolvasta a feljelentést, és azt felelte, hogy <kislány> neki is pontosan ugyenezeket mondta el.) 49. A gyereket mindenkitől, aki foglalkozott egy kicsit is a kislány sorsával, fokozatosan elszigetelték. A húgomhoz még vitték egy darabig, de 2001 legeleje óta már hozzá se viszik. <elkövetőék> tudták ugyanis, hogy ha a húgomhoz viszik <kislányt>, akkor én is találkozhatok vele. Hogy senki ne tudjon a gyerekkel beszélni, és ne lássák milyen állapotban van. 50. 2000. április 6-án <elkövetőnek> a veszélyes fenyegetési szabálysértési ügyben tartott a tárgyaláson engem is meghallgattak, és ott is mocskosul viselkedtek, a bíró ki akarta küldeni a <anyát> a teremből. Attól kezdve a mi életünk meg volt pecsételve. 51. A tárgyaláson elmondtam az előzményeket a kislánnyal kapcsolatban. <elkövetőnek> az arca izma sem rándult, amikor elmondtam, mit művelt a gyerekkel. Szerintem ez arról árulkodik, hogy <elkövető> nem tartja magát ártatlannak. Egy ember, ha olyat hall, ami nem igaz, ösztönösen védekezik. Ő nem, csak figyelt minden szót, mibe tud belekapaszkodni, pedig szó volt arról, hogy ő nemi erőszakot követett el. Ő csak lapított. <elkövető> nem is tett soha rágalmazás vagy becsületsértés miatt feljelentést ellenem, pedig lett volna rá lehetősége, hiszen az idők folyamán többször is a szemébe mondtam, hogy pedofil. 52. A tárgyalás után <elkövető> megkérdezte <anyát>, "van elég nyálad?". <anya> azt felelte, "nincs" - eközben rámnézett - "különben szembeköpnélek". 53. A tárgyalástól kezdve négy és fél hónapig naponta fenyegetett bennünket telefonon <elkövető> és bandája. A házunk környékét naponta verő emberek vették körül. Például a kapunk elé állottak, négyen-nyolcan, mindig két kocsival jöttek (a rendszámokat felírtam, és folyamatosan leadtam az uránvárosi rendőrörsnek). Nagyon sokszor nem mertünk éjszakára otthon maradni, ismerősöknél, barátoknál húzódtunk meg. Pokol volt az életünk. Sem éjjel, sem nappal nem mertünk közlekedni, mert gyakran követtek bennünket és olyan is előfordult, hogy a temető hátsó bejárata közelében leszorítottak engem a kocsival az útról. 54. 2000 május környékén húgommal beszélgetve eszünkbe jutott, hogy <elkövető> és <anya> egy bizonyos rádfalvi jósnőhöz járnak már régóta. Úgy gondoltuk, felkeressük ezt a jósnőt, hátha megtudunk valamit <anyáról> és <elkövetőről>. A jósnő elmondta nekünk, hogy nemrég voltak nála <anyáék>, de nem mondta meg, kivel. <anya> őneki azt mondta, hogy azért vált el a volt férjétől, mert rajtakapta, hogy a gyerekkel fajtalankodott. 55. Körülbelül 2000. májusában <anya> bement a pécsi szülészeti klinikára hozzávetőleg egy hétre. Felhívott telefonon bemenetele első napján. Még aznap vagy ötször visszahívtam, és könyörögtem neki, hogy ne hagyja a kislányt egyedül <elkövetővel>, amíg kórházban van, adja hozzám a gyereket. <anya> nem adott erre értelmes választ, csak hárítgatta magától el a kérést, olyanokat mondott, hogy majd meglátja, majd megbeszéli, és végül is nem kaptam meg a gyereket. Így <kislány> egy teljes héten át <elkövetőnek> tökéletesen ki volt szolgáltatva. 56. Aztán a gyereket az óvodában többször is meglátogattam. Egyszer elmondta a gyerek, hogy ővele sört itattak, milyen jó tőle bambulni meg nevetni, és akkor őneki magnóra kellett hazudni, hogy amit a rendőrségen elmondott, arra én kényszerítettem rá és ezt a kazettát mindenhol lejátszák, amerre járnak. Aztán azt is elmondta, hogy <anya> és <elkövető> elmentek éjszaka bulizni és őt egész éjszakára bezárták a lakásba. 57. Május 29-én betörték az autó szélvédőjét, rendőrségi határozat van róla (Pécs Rendőrkapitányság Uránvárosi Rendőrörs ..../2000.bü), a lányom törte be a <elkövető> felbújtására, hogy miért, ő azt felelte, mert seggfejek vagyunk. A kislány az autóban ült, és végignézte. 58. Mikor az autót összetörték, <kislány> is a autóban ült. Júliusban megmutatta nekem, hol álltak és lestek engem. <elkövető> biztatta <anyát>, hogy most dobja be a szélvédőt. 59. Május 31-én a férjemet a munkahelyén kereste meg <elkövető> és azt mondta, tehetünk neki egy szívességet, a veszélyes fenyegetés szabálysértési ügyét neki elintézik a rendőrségen, nem lesz tárgyalás, majd újra megfenyegette a férjem. <elkövető> jóslata be is jött, csak mi kétszer is megpanaszoltuk az ügyészség felé a rendőrség határozatát, és így lett ebből mégiscsak bírósági tárgyalás. 60. 2000 nyarán párszor megbeszéltem <anyával>, hogy az óvodából reggel elhozom a gyereket és vissza is viszem fél négyre. Ezzel tulajdonképpen <anya> és én <elkövetőt> játszottuk ki, mivel <elkövető> megtiltotta, hogy <kislány> velem találkozzon. 61. Az első ilyen alkalommal a kislány elment pisilni, én meg segítettem neki, és ahogy ült a vécén, észrevettem, hogy a bugyiján csúnya sűrű váladék van, pont ott, ahol a bugyi a kislány nemi szervével érintkezik. A bugyit kicseréltem egy tisztára. Ami pedig rajta volt, azt megőríztem. Szerintem valószínű, hogy <elkövető> ondója van rajta. Pisilés után megmostam és átöltöztettem <kislányt>, panaszkodott is a pisilés után és a mosdás közben, hogy fáj a nunuskája. Meg is kérdeztem tőle, "most bántott téged a <elkövető>?", és ő bólintott, hogy igen. 62. Júliusban, amikor a kislány nálam volt két napot, a kislány azt mondta, hogy az anyja megverte a <elkövetőt>, és azt mondta: "Igaza van anyámnak, fel foglak jelenteni". Azt is elmondta, hogy az anyja odacipelte <kislányt> <elkövető> elé, hogy szembesítse vele, őelőtte kérdezte meg, hogy fajtalankodik-e vele <elkövető>. <anya> üvöltött <elkövetővel>. <kislány> nem mert mondani semmit, nagyon sírt és félt. 63. Mikor júliusban levetettem a gyerekről azt a bugyit, ami gyanús, szóltam az anyjának, hogy vigye el orvoshoz a gyereket, mert úgy látom, hogy nagyon nagy folyása van. Kikérte magának, mire én felelősségre vontam, miért nem figyel a gyerekre és miért nem hisz neki. Akkor ő úgy reagált, hogy ráordított a gyerekre: "Már megint mit hazudtál? Megmondtam, hogy ne hazudj!" Mivel másnap megint mentem a gyerekért, álltunk <anyával> az óvoda előtt, és mellettünk egy rendőr ment el, bement az óvodába. <anya> éppen hogy össze nem esett, úgy megijedt, akkor már biztos voltam benne, hogy tud mindent és nagyon fél. Aznap a kislány elmondta, hogy előző délután az anyja beültette az autóba, elmentek egy parkolóba és kikérdezte a gyereket, és ő mindent elmondott az anyjának. Az anyja nagyon sírt, és aznap volt, hogy megverte a <elkövetőt>, és azt mondta, hogy feljelenti. Tehát <anya> márciustól júliusig mégsem kérdezte a gyereket. 64. A gyanús váladékkal szennyezett bugyi azóta is megvan. Javaslom, a nyomozás során vizsgálják meg, milyen eredetű váladék van rajta. Ahogyan a rendőrség tavasszal lényegében közömbös volt a <kislány> ellen <elkövető> által elkövetett bűncselekményekkel szemben, elvesztettem a bizalmamat a pécsi városi rendőrkapitányságban. Ezért nem mertem a bugyit bevinni nekik, nehogy ez az esetleg fontos bizonyíték eltűnjön. 65. Azt is elmondta <kislány>, hogy itt voltak egyszer a kapunk előtt, ő is velük volt az autóban, <elkövető> le akart lőni engem. (Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem mondta el <kislány>, de más esetben látott <elkövetőnél> pisztolyt.) 66. Szintén júliusban mondta el <kislány>, hogy egy alkalommal egy ismerősnél voltak bulizni. <elkövető> és <anya> összevesztek. <anya> <kislánnyal> elindult haza. <elkövető> utánukment autóval. Berángatta őket a kocsiba. <anya> a kocsiból kiugrott, erre <elkövető> keresztül akart hajtani <anyán> az autóval. Nem tudni, hogyan, de amikor <anya> visszaült az autóba, <elkövető> pisztolyt fogott rájuk, a kislány ekkor összehányta az autó hátsó ülését és be is pisilt. 67. <kislány> azt is elmondta, hogy egy alkalommal, amikor az anyja dolgozott, de nem volt óvoda, <elkövető> bezárta <kislányt> reggeltől a lakásba. A kezébe adott egy kulcsot és azt mondta neki, ha éhes vagy, akkor menj a boltba, vegyél magadnak ennivalót, de pénzt nem adott neki. Ő ki akart szökni a lakásból, de nem tudta a kulccsal kinyitni az ajtót. Máskor - feltehetőleg május 25-e, <anya> születésnapja körül - éjszakára is bezárták a lakásba, elmentek "bulizni", ő nagyon félt, és nem mert aludni. 68. A gyerek azt is elmondta nekem, reggelente, mielőtt az óvodába viszi, akkor fajtalankodik vele <elkövető>. Először <anyát> viszik együtt a munkahelyére, aki 8 órára jár dolgozni. <anya> úgy tudja, hogy ezután <elkövető> a gyereket egyenesen az óvodába viszi. Ezzel szemben a valóság az, hogy <elkövető> visszaviszi a lakásba a gyereket, és ilyenkor erőszakolja meg. Az óvodából megtudtam, hogy a gyerekkel <elkövető> kilenc előtt soha nem szokott beérni. 69. Július 1-jén az üzenetrögzítőre hagyott <elkövető> egy fenyegetést: "Meg fogsz dögleni.", a kazetta megvan. Mi már nem tudtunk kitől segítséget kérni, felkerestük az áldozatvédelmi irodát, ott elküldtek <rendőrhöz>, a pécsi rendőrség áldozatvédelmi referenséhez. <rendőr> <másik rendőrrel> együtt várt bennünket. Próbáltak segíteni, de úgy látszik nem sikerült. 70. Július 7-én volt megbeszélve <rendőrrel> következő találkozóm az áldozatvédelmi irodában, akkor ott volt <apa> (a gyerek apja), élettársa (<apa élettársa>), én, <rendőr> és <újabb rendőr>, az áldozatvédelmi iroda vezetője. 71. Megbeszéltük <rendőrrel>, hogy kilessük <elkövetőt> reggelente, hogy mi leplezzük le <elkövetőt> azáltal, hogy az óvodába beérkezése után elvisszük kenetvizsgálatra <kislányt>. De ez nem járt sikerrel: Hétfőn reggel fél nyolckor mentem férjemmel és egy távcsővel <elkövetőék> lakása közelébe, várakoztunk fél tízig, de nem jöttek ki a házból. A várakozást megunva bementünk az óvodába, ahol a dadus közölte, hogy <kislányt> aznap korán hozták. Hétfő este a telefonunk percenként csörgött, és megint megjelentek a kapunk előtt <elkövető> embereinek autói. Egy hátsó kijáraton elmenekültünk a telkünkről, és máshol aludtunk. Kedden hajnalban fél ötkor mentünk haza. A melléképület ajtaja fel volt feszítve, és a németjuhász kutyánk lánca oly módon volt a teraszunk vaskorlátjára erősítve karabinerrel, hogy látszott, a kutyát fel akarták akasztani. A kutya életben maradt, mivel a feje kibújt nyakörvéből. Arra következtettünk, hogy csakis <apa> lehetett az, aki értesítette <elkövetőt> az elkapására forralt tervről. 72. Július 12-én szerdán 7.30-kor már a kapu előtt álltak <elkövető> emberei. Én ekkor a szőlőben a szomszéd telkén elbújtam, legyen merre menekülnöm, ha bejönnek. 10.15-kor tudtam úgy besurranni a lakásba, hogy a verőemberek nem láttak. Ekkor tudtam tehát telefonközelbe kerülni, és felhívtam az uránvárosi örsöt (l. számla), hogy nem tudok dolgozni menni, mert verőemberek várnak. 73. Szerintem <elkövető> azért küldött ránk ekkor és ezelőtt és azóta is többször verőembereket és azlért fenyegetett folyamatosan más módokon is bennünket, hogy megfélemlítsen bennünket, és eltántorítson attól, hogy <kislány> érdekében intézkedjünk a hatóságoknál. 74. A <elkövető> féle szabálysértési ügyben 2000. nyár folyamán újabb kihallgatások voltak. Az én kihallgatásomat vezető <rendőr> cinikus volt. Engem megpróbált rávenni, hogy a saját gyerekemet ne jelentsem fel, és hogy a férjemet is vegyem rá, vonja vissza a <elkövető> elleni feljelentését. Amikor látta, hogy erre nem vagyok hajlandó, fölugrott a székről, kiment, és otthagyott az irodában pár percre. Visszajött, kérdezte, meggondoltam-e magam. Mondtam, hogy nem. <rendőr> az ügy érdemében nem hallgatott ki engem. Jegyzőkönyv sem készült. Később megtudtam <anyától>, hogy amikor a kihallgatásomnak vége lett, <rendőr> őhozzájuk telefonált, és azt mondta, hogy én mekkora bunkó vagyok. 75. A férjemet kétszer rendelte be kihallgatásra <rendőr> hadnagy. Az első kihallgatás 2000. június utolsó hetén volt 26-30-a között. Erről a kihallgatásról nem kapott a férjem jegyzőkönyvet, pedig visszamentünk, és kértünk, de azt mondta <rendőr>, hogy nem jár. A férjemnek a kihallgatása után közvetlenül jött egy idézése egy második kihallgatásra. Felhívtam <rendőr>t, miért kell <nagymama férjének> újra bemennie. <rendőr> azt mondta, csak a törvényes figyelmeztetést kell újraírnia. Ehhez képest furcsa számomra, hogy a második kihallgatási jegyzőkönyvbe már nem került több olyan, szerintem fontos részlet, amit a férjem az első kihallgatása alkalmával még elmondott és amit bele is vettek emlékei szerint a jegyzőkönyvbe. A második kihallgatás alatt én kinn vártam a folyosón. A végén kértem <rendőr>tól másolatot. Ő akkor arra hivatkozva, hogy nincs itt a főnöke, Dombay alezredes, nincs aki aláírja, így nem adja ki. De én közöltem vele, hogy melyik szobába láttam bemenni Dombayt, és felajánlottam, hogy utánamegyek és aláíratom. Erre <rendőr> idegesen azt felelte, "nem, nem, nem, ne menjen sehova, majd én kiadom a papírt". És kiadta a jegyzőkönyvet, anélkül, hogy elvitte volna Dombayval aláíratni. 76. Egy későbbi szembesítésen kiderült, hogy miközben <rendőr> mindenkit magázott, <elkövetőt> és <anyát> mégis tegezte. 77. A szembesítésen a cigányt úgy kellett gumibottal megfenyegetni, mert mindenkit meg akart verni. <elkövető> a kezével mintha pisztolyt fogott volna, lövöldözte a férjemet <rendőr> és az ügyvéd előtt. 78. Valamikor 2000 nyara folyamán <elkövető> <anyával> együtt menvén összefutott az anyósommal, <név> (<lakcím>). Azt mondta <elkövető> az anyósomnak, mondja meg nekünk, hogy bármennyi pénzt képes arra áldozni, hogy "elintézze" az ellene tett feljelentések ügyeit, és azt is mondja meg, hogy ha ő börtönbe kerül, előtte a családot megöli, és így legalább lesz értelme börtönbe ülnie. Úgy gondolom tehát ez alapján, <elkövető> tisztában van azzal, hogy olyan bűncselekményeket követett már el eddig is, amelyek miatt őt súlyos börtönbüntetés fenyegeti. 79. 2000. szeptemberben megkaptam a gyereket három hétvégére. Amikor először átadta a gyereket, azt mondta <anya>, hogy most ő diktál otthon. A harmadik alkalommal azt is hozzátette ehhez, hogyan is tudná megtagadni azt, hogy a gyereket ideadja nekem, mikor látja, hogy a kislány milyen boldog, és mennyire megváltozott attól, hogy velem lehet. 80. Vettem neki egy Barbie babát, játszott vele és mondja nekem, hogy az ő kicsikéje mennyire sír, mert arra riadt fel álmában, hogy <elkövető> piszkálja. Ez már megint egy üzenet volt a gyerektől. A háromszori alkalomkor én nem beszéltem a kislánnyal az őt ért erőszakról, de ő elkezdte mesélni, hogy <elkövető>, mikor szünet volt az óvodában 2000 augusztusában, felvitte idegen férfiak lakására és több órára otthagyta. Én megijedtem, és kérdeztem, bántották-e. A gyerek elkezdtett keservesen sírni, rugdosott és az öklével ütötte a hasam. Ez is gyanús. 81. Ekkortájt kérdeztem <anyától>, hogy miért nem segít a gyereknek. Azt felelte, "anyu ha <elkövetőt> leültetik, engem az alvilágiak fejbe lőnek". Ekkor mondta azt is, ne szóljak, de most ő egy <férfi> nevű férfival találkozik, verőembereket kér tőle és <elkövetőt> elvereti. 82. Amikor a harmadik alkalom után jött a <anya> a kislányért hétfő délután, s a kislány meglátta az anyját közeledni az autóval az utcában, azt mondta <kislány> nekem és férjemnek, "nem akarok hazamenni, dögöljön meg az anya, mert nem nekem hisz, hanem a <elkövetőnek>". Ekkor közölte <anya>, hogy ezután csak akkor kaphatom meg <kislányt>, ha <elkövetővel> együtt hozhatják ide. Ez ellen határozottan tiltakoztam, de ettől fogva nem is engedték, hogy láthassam az unokám. 83. Másfél-két héttel később egy névtelen telefonáló azt mondta, hogy vigyázzak, mert <elkövetőék> kábítószert akarnak a lakásban eldugni, hogy utána rámküldhessék a rendőrséget. Ettől kezdve csak fizető parkolóba merünk állni, nehogy az autóba tegyenek kábítószert. És nem is engedünk be senkit a lakásba. 84. Kb. 2000. október elején újra felhívott <elkövető> egy este 21.30-kor és azt mondta, ha én tényleg szeretem a gyereket, mint amennyire mutatom és mondom, akkor ne próbáljak a kislány közelébe menni, mert megöli. Még további fenyegetőzéseket is mondott, de én lecsaptam a telefont. 85. Október közepén elmentem a bíróságra, azzal a szándékkal, hogy a kislány ideiglenes elhelyezéséért elindítsam a pert, de a panaszirodán közölték, nekem nincs jogom, mert nagyszülő vagyok. Ugyanakkor éppen ott volt a gyerek apjának élettársa véletlenül a másik asztalnál, aki arra panaszkodott, hogy nem akarnak <kislány> után <elkövetőéknek> gyerektartást fizetni. Furcsállottam, hogy nem a gyerek veszélyeztetettsége foglalkoztatja az apát és élettársát, hanem az, hogy ürügyeket keressenek a pénz visszatartására. 86. <elkövető> és <anya> 2000. márciusa, a feljelentés óta elkezdtek ellenünk, főleg ellenem egy lejárató kampányt. Az ismerősöknek, a barátainknak, a férjem rokonainak olyan dolgokat hordtak össze rólam, hogy szinte mindenki eltávolodott tőlünkr. Szinte naponta szembe kellett nézni az aljas rágalmakkal. 87. Például tavaly szeptemberben a jelenlegi munkahelyemről elküldtek orvosi alkalmasságira. A kislány velem volt, bementem a rendelőbe, bejött velem a kislány is. Nagyon örültem, mert egy nagyon régen látott barátnőm volt az asszisztens, de volt egy kolléganője is, és a kolléganő kérdezte, hogy ez a kislány ki nekem. Mondtam, hogy az unokám, ő mondta, hogy együtt nyaraltak a Balatonon augusztusban. Mi kimentünk a rendelőből, <nagymama barátnője>, a barátnőm ment be közvetlen utánam és ő hallotta, amikor az asszisztens az ismerősömnek mondta, "te, ez a nő nem normális, ha te tudnád miket hallottam róla, de nem értem, hogy a gyereket odaadták neki". Tehát még az idegenek is ilyeneket híreszteltek rólam. 88. <elkövető> és a felesége az ismerősöknek azt mondták, teljesen be vagyok zavarodva. Az anyósomnak, hogy megcsalom a fiát. Minden férfival, akinek akárcsak köszöntem is, rögtön elhíresztelték, hogy vele csalom meg a férjemet. 89. Szinte már jobbnak láttam kerülni mindenkit, mert már én szégyelltem, hogy magyarázkodnom kell. A családon belül szinte mindenkit mindekivel összeveszejtettek mocskolódó, uszító, aljas, alaptalan pletykáikkal. Hogy ezzel is időt nyerjenek, hogy ne foghasson össze ellenük a család. hogy ne beszélhessük meg a <kislány> elleni bűneiket, és titok maradhasson. 90. Az anyámmal tartottuk a kapcsolatot telefonon, ő mondta el, hogy decemberben egy hétre a gyereket lerakták a húgomnál, de a lelkükre kötötték, hogyha megtudják, hogy én telefonon vagy bárhogy a kislánnyal beszélek, akkor többet nem viszik oda a gyereket. Az anyám elmondta, hogy <kislány> játszott a húgom pár hónapos unokájával, a pici kezeit egymáshoz fogta és azt mondta neki: "bűnpártolásért le vagy tartóztatva". Ezt egy gyerek, ha nem hall ilyet, akkor ő maga nem találja ki. 91. A karácsonyi ajándékot nem tudtam odaadni <kislánynak>, hiszen nem engedték, hogy találkozzam vele. Most a gyereknek azzal tömik a fejét: "Látod a mama nem szeret, a mama egy szemét, látod nem kaptál tőle semmit". Amikor ezt mondták a gyereknek, az keservesen elkezdett sírni. Ezt anyám mondta el (<dédnagymama neve és címe>). 92. Újévkor mentek a gyerekért <helymegjelölés>, és ott a <elkövető> és <anya> nagyon összevesztek. <anya> ott is nekiugrott a <elkövetőnek>, és akkor a gyerek könyörgött a húgomnak, hogy ne engedje oket verekedni, mert mindig verekszenek, és anyu mindig azt kiabálja a <elkövetőnek>, hogy "feljelentelek". Azt mondják, hogy a kislány összehányt mindent, annyira megijedt. 93. 2001. május 9-én is volt a <elkövető> által férjem, <nagymama férje> ellen elkövetett veszélyes fenyegetés miatt bírósági tárgyalás. (Amire úgy került sor, hogy először a bíróság visszaadta az iratokat az ügyészségnek, mert a személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanúját látta a bíróság fennforogni, de az ügyészség ezt nem így látta. Az ügyszám a Pécsi Városi Bíróságon .......) Solymos Ildikó bíró a tárgyaláson felolvasta a <elkövető> által a <kislány> elleni nemi erőszak miatt tett feljelentésemet, mint a veszélyes fenyegetés előzményét. Férjem volt benn ezalatt a tárgyalóteremben, mint sértett, ő mondta el, hogy <elkövető> ez alatt meg se nyikkant. <elkövető> ez alkalommal se kérte ki magának, hogy őt a <kislány> elleni bűncselekményekkel vádolják, nem védekezett, nem cáfolt, hanem csak lapított. Úgy gondolom, ez a viselkedés sem az ártatlan emberekre jellemző. 94. 2001. június 11-én meglátogattam az óvodában az unokámat, mivel már 8 hónapja nem láttam, elvittem neki a karácsonyi és húsvéti ajándékot és a születésnapi ajándékát. A kislány kérte, hogy vigyem magammal, és szöktessem meg, mert nem akar hazamenni. Kérdeztem, hogy már megint mi van, elsápadt, és azt mondta, hogy "anyáék már megint veszekednek, anya leöntötte egy pohár vízzel". A kislány nem nevezte meg, hogy kit öntött le az anyja vízzel, de számomra egyértelmű, hogy ez csakis <elkövető> lehet, mivel más nem is jár náluk, és nem él velük közös életet. A kislány ezen a napon egyetlen alkalommal sem ejtette ki <elkövető> nevét, a keresztenevét sem, és apának sem nevezte. Kérdeztem tőle, hogy bántja-e még <elkövető>. Nagy felindultan a gyerek azt mondta, hogy nem, abban a pillanatban hozzá is fűzte, "azt kell mondanom, hogy nem is bántott soha". Kérdeztem, hogy ki mondta ezt őneki. Azt felelte, hogy anyáék. Én ekkor mondtam neki, hogy nekem van egy olyan távcsövem, amivel mindent látok. <kislány> ekkor elpirosodott, szégyenkezve lehajtotta a fejét, és erről nem beszéltünk többet. Játszottunk még és puszilgattam. 95. Június 12-én <elkövető> és a felesége 17:30-kor az ajándékot bedobták az udvarunkba a kapun keresztül, és a szomszéddal, <szomszéddal> azt üzenték, hogy ennek még súlyos következménye lesz, hogy meglátogattam a gyereket. <nagymama> Kelt Pécsett, 2001. június 20-án Előző Következő