Panasz a nyomozás megszüntetése ellen


	Előző Következő a Baranya Megyei Főügyészség részére 7623 Pécs Jókai utca 26. Tárgy: panasz nyomozás megszüntetése ellen Tisztelt Főügyészség! Alulírott <nagymama> (76... Pécs ......) panasszal élek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Vizsgálati Osztálya által az 53/2001.bü. számú ügyben 2001. december 18-án hozott nyomozást megszüntető határozata ellen. A határozatot 2002. január 11-én pénteken vettem kézhez. Indítványozom a nyomozás folytatását, mivel az eddig folytatott nyomozás nem volt kellően alapos, még nem jutott el odáig, hogy a további folytatásától ne volna eredmény várható. Indokolás 2000 márciusában mondta el nekem unokám, az akkor néhány hónap híján öt éves <kislány>, hogy őt nevelőapja, <gyanúsított mostohaapa> rendszeresen fizikailag és szexuálisan bántalmazza. Mivel <kislány> már 1998-tól kezdve számos, rendkívül aggasztó fizikai és magatartásbéli tünetet mutatott, amelyeket mindaddig nem tudtam minek tulajdonítani, hittem a kislánynak. A nyomozást megszüntető határozat szerint (3. oldal 2-3. sora) valószínűleg kérdéseimmel én sugalltam a kislánynak a szexuális bűncselekményre utaló válaszait. Ez nem igaz: A kislány először 1998 nyarán mondta nekem, hogy nagyon fél az álarcostól, aki a nunuskáját bántotta. Férjem, <nagymama férje> megkérdezte, hol volt az álarcos, mire <kislány> azt felelte, a paplana alá bebújt, sapka volt a fején, a szeme meg a szája ki volt vágva, és bántotta a nunuskáját. Másnap a gyerek le is rajzolta az álarcost, és mondta, hogy az ő sapkájából volt kivágva az álarc - és <kislány> sapkája csakugyan el is tűnt, tudom, mert én vettem neki azt a sötétkék sapkát. Mindezt tanúsítani tudja férjem - akit a nyomozás során nem hallgattak ki. A nyomozás nem kellően alapos voltát mutatja a határozat fenti megfogalmazása: "valószínűleg". A határozat nem vitatja azt a tényt, hogy <kislány> mind nekem, mind több más felnőttnek elmondta, hogyan bántalmazza őt <gyanúsított mostohaapa>. Mégsem alakított ki a határozat egyértelmű álláspontot arról, hogy a kislányt valóban érte-e erőszak, és a mai napig is folyamatosan éri-e őt és anyját erőszak <gyanúsított mostohaapa> részéről. A nyomozás során engem mint feljelentőt elmeorvosi vizsgálatnak vetettek alá. A vizsgálat abból állott: az orvos a hasamat tapogatta (!), továbbá számos olyan kérdést is föltett, amely egyáltalán nem orvosi vizsgálat benyomását keltette bennem, hanem információgyűjtését: dr. <elmeorvos igazságügyi szakértő> orvos (!) megkérdezte, kik segítenek nekem ebben az ügyben, ha két éve nem volt ügyvédre pénzem, akkor most honnét van (egyébként nincs most sem); ki lesz az ügyvédem; a Habeas Corpus Munkacsoport és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület csak azért karolta-e föl az unokám ügyét, hogy magukat reklámozzák, avagy nekem is adnak-e anyagi támogatást. A dr. <pszichológus igazságügyi szakértő> által folytatott vizsgálat egy Rorschach-tesztből és abból állott, hogy kikérdezett engem <gyanúsított mostohaapa> korábbi nőkapcsolatairól; hol ismerkedett meg <gyanúsított mostohaapa> a lányommal; ki hallotta azt rajtam kívül, amikor <gyanúsított mostohaapa> kijelentette, hogy rendőrségi besúgó. A szakértő elkérte tőlem továbbá az ügyben a Blikkben és a Heti Válasz c. újságban megjelent cikkeket, melyekben engem <gyanúsított mostohaapa> rágalmakkal illetett. Érdekes vizsgálati módszer. Mindez arra utal, hogy a nyomozás eleve nem a <gyanúsított mostohaapa> által elkövetett cselekmények felderítésére irányult, hanem arra, hogy ellenem gyűjtsenek olyan adatokat, amelyekre hivatkozva el lehet utasítani a <kislány> elleni igen súlyos, erőszakos fizikai és szexuális bántalmazások kivizsgálását. A határozat szerint abból, hogy én "szélsőséges megnyilvánulásokra hajlamos személy" volnék, következik, hogy <gyanúsított mostohaapát> nem terheli gyanú. Azonban arra nem ad választ a határozat, hogy ha egyszer az unokám sérelmére <gyanúsított mostohaapa> által elkövetett igen súlyos bűncselekményeket a hatóságok nem nyomozzák ki több, mint egy éven keresztül, akkor miért nekem róják fel, hogy "unokámért rajongok, nagyon féltem", hogy a hatóságok helyett megpróbálok mindent megtenni, s ez az ügy engem érzelmileg erősen megvisel. Úgy gondolja netán az igazságügyi szakértő, hogy egykedvűen kellene tudomásul vennem, hogy <gyanúsított mostohaapa> évek óta erőszakot követ el az unokám ellen? Amióta <gyanúsított mostohaapát> följelentettem, számos atrocitás ért: Lányom betörte az autóm szélvédőjét. Ismeretlenek kétszer feltörték a kocsimat. Valaki 2000-ben felakasztotta egyik kutyámat, 2000-ben feltörték az ásott kutamat, és kivágták belőle a szivattyút, 2002. január 19-én megmérgezték két kutyámat, <gyanúsított mostohaapa>, a nyolc évet már börtönben töltött <verőember>, és mások többször üldöztek engem és férjem (egy ilyen esetről bírósági ítélet is van), <gyanúsított mostohaapa> és <verőember> 2000-ben sokszor zaklattak telefonon is (hangfelvétel is van). 2000 márciusa előtt ilyen eset egy sem történt, más haragosunk nincs, és nem is volt soha. Úgy gondolom, hogy nem alaptalan föltételeznem, hogy valamennyi zaklatásunk mögött <gyanúsított mostohaapa> rejtőzik, s hogy ilyet ártatlan ember nem csinál. Különös, hogy ezek a zaklatások szüneteltek a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság által folytatott nyomozás ideje alatt, azóta viszont újrakezdődtek. A nyomozást megszüntető határozat közli: a gyerek apja, <kislány apja> nem támasztotta alá a feljelentésben foglaltakat, mivel neki a gyerek ilyesmiről nem panaszkodott. Ezzel ellentétben <kislány apjának volt élettársa> 2001. október 11-én (három tanú jelenlétében) közölte velem: történt a rendőrségen egy szembesítés, ahol kezdeti tagadását feladva <kislány apja> elismerte, hogy <kislány> több alkalommal sírva segítségért könyörgött neki, elmondva hogy <gyanúsított mostohaapa> szexuálisan bántja őt. Nem igaz az sem, hogy <kislány apjának volt élettársa> (akinek tehát nem <hibás név> a neve, vö. 2. oldal 5. sor) először tőlem hallott volna a <kislány> elleni erőszakról. <kislány apjának volt élettársával> 1999. decemberében beszéltem utoljára, hónapokkal az ügy kirobbanása előtt, legközelebb vele már csak 2001. október 11-én beszéltem, jóval a rendőrségi vallomása után. Hibádzik tehát annak a rendőrségi prekoncepciónak az egyik tartóoszlopa, amely szerint én befolyásoltam volna az összes tanút, akinek az ügyről tudomása van. Nem igaz, hogy én <kislány apjával> szemben is gyanakodtam volna, hogy szexuálisan zaklatta <kislányt> (vö. határozat, 2. oldal 11-12. sora). Kérem szembesítésemet <kislány apjának volt élettársával>, és mindenki mással, aki ilyet állít. 2000. januárban szólt nekem <kislány> óvónője, <kislány óvónője>, hogy <kislány> az ebédet sorozatosan kihányja, a délutáni "csendes pihenő" alatt pedig nem alszik, hanem sír. Az óvónő elmondta még, hogy a gyerek elhanyagolt, és hogy próbáljuk meg orvosolni ezt a problémát. 2000. júliusában, tehát azután, hogy a <gyanúsított mostohaapa> elleni első feljelentést megtettem, az óvónő azt közölte velem, a gyerek bulímiás, és ezért hány. (Megjegyzem, a bulimia gyakran jelentkezik a nemi erőszak áldozatain.) Ha az óvónő vallomása ezzel ellentétes lenne, kérem a szembesítésünket. A 2001. június 20-án kelt 16 oldalas tanúvallomásom 14. pontjában írtam, hogy <kislány> nagyapja, <nagyapa> mérges volt a kislányra, mert az folyamatosan rugdosta őt, és ha megpróbálta a lábára ültetni, a kislány könyékkel vágta hasba, nem engedte, hogy megérintse őt, holott korábban nagyon szerette <kislány> a nagyapját. Ha <nagyapa> vallomása ezzel ellentétes volna, kérem szembesítésünket. <Kislánynak> a fenti két bekezdésben említett tünetei - csakúgy, mint az említett 16 oldalas vallomásomban foglalt számos egyéb tünete - beleillenek a szakirodalom szerint a nemi erőszak áldozatává vált gyerekek jellegzetes tünetei közé, ezért mindenképpen alapos utánajárást és magyarázatot igényelnek. Ezen tünetekkel kapcsolatban nem került sor egy általam javasolt tanú, <nagymama szomszédja> kihallgatására (szomszédom, 76... Pécs ......). <Kislány> anyja, azaz a lányom, <anya> 2000. március 6-án engem gyanúsított azzal, hogy ceruzával megpiszkáltam <kislány> nemi szervét. Ez az a hétfő volt, amikor <anya> már megtudta, hogy feljelentést fogok tenni <gyanúsított mostohaapa> ellen, s nőgyógyászhoz viszem a kislányt. Ekkor tehát <anya> nem volt biztos abban, hogy lányának megvan-e egyáltalán a szűzhártyája. Szembesítést kérek. <Megyei kapitányság nyomozója> nyomozó már a kihallgatásom előtt azt közölte velem, lapozgatva a 16 oldalas vallomásomat, hogy azt nem hiszi el, mert szerinte ami benne van, az túlzás. Kihallgatásom közben, az ügyhöz tartozó események elmondásakor legalább háromszor közbeszólt, ilyesformán: "Hát el kell, hogy menjek a maga orvosához." A nyomozó tehát már eleve úgy állt az ügyhöz, hogy feltételezte a vallomásom valótlanságát, és ennek kifejezésre juttatásával pszichés nyomást gyakorolt rám a kihallgatás alatt. Úgy gondolom, hogy a gyerekek elleni nemi erőszak ügyeket olyan szakembereknek kellene kivizsgálniuk, akik legalább elhiszik, hogy létezhet az a jelenség, amit vizsgálni hivatottak. A 16 oldalas vallomásom 81. pontjában szerepel: "kérdeztem <anyától>, hogy miért nem segít a gyereknek. Azt felelte, `anyu, ha <gyanúsított mostohaapát> leültetik, engem az alvilágiak fejbe lőnek'." <Anya> tehát nem azt felelte, hogy a gyereknek semmi baja, hanem azt, hogy nem mer lépéseket tenni. Kérem, szembesítsenek lányommal ezt illetően. <Nagymama barátnője> 2001. június 20-i vallomásának 3. oldalán szerepel, hogy amikor <kislány> meghallotta <gyanúsított mostohaapa> hangját, bepisilt, reszketni kezdett, és el akart bújni. <városi kapitányság rendőre> rendőr "beszélt a gyerekkel, megkérdezte: `Kitől félsz?' `A <gyanúsított mostohaapától>' - válaszolta <kislány>. `És kivel akarsz maradni?' `A mamával.' - `Jó, akkor a mamával maradsz.'" Javaslom <városi kapitányság rendőre> meghallgatását erre nézve. Elmondható, hogy <gyanúsított mostohaapa> ügyében sem a nyomozó hatóságok, sem a pszichológusi szakvélemények készítői nem használták fel a legalapvetőbb információforrásokat (anya, gyanúsított vallomása), továbbá a kapott információkat - kellő szakmai képzettség híján - félreértelmezték, vagy egyáltalán nem tudták értelmezni. A családon belül történő bűncselekményeknek - akár nők, akár gyerekek ellen követik el őket - sajátos dinamikájuk van, amire gyakran nemhogy nem igazak az egyéb bűncselekményeket jellemző folyamatok, hanem sokszor a normál emberi reakciók ellentétére kell számítanunk. A nyomozást megszüntető határozatban szereplő információk alapján továbbra sem világos, történt-e visszaélés <kislánnyal>. Amennyiben történt - és véleményem szerint több erre utaló, mint ellene szóló bizonyíték van - <kislány> mind a mai napig veszélyben van. A gyermekek elleni szexuális visszaélések esetében a bizonyítékot kereső szakembernek eleve fel kell arra készülnie, hogy az áldozat nem fog használható, pontos információkkal szolgálni. Ennek legalább két oka van: a sértett életkora és az elkövetővel való kapcsolatának nagyfokú intimitása. 1.) A gyerekkorú sértett életkoránál fogva nem képes koherens, tényszerű adatokkal segíteni sem a rendőrök, sem a pszichológus munkáját. Nincsenek szavai és megfelelő fogalmi keretei arra, hogy időrendileg és cselekményileg rendezett történetet ismertessen a szakemberrel. Feltételezem, hogy a gyereket vizsgáló szakemberek tisztában vannak a gyerekek általános életkori sajátosságaival, ezért kissé meglepőnek találom, hogy a második pszichológusi vizsgálat azon megállapításai, melyek szerint <kislány> "erősen befolyásolható" és "érzelmi viszonyai kialakulatlanok", bármit is bizonyítani kíván azon kívül, hogy <kislány> gyerek. A gyerekek közismerten mindannyian erősen befolyásolhatóak - különösen a felnőttek által. Többek között ezért érdemelnek kiemelt odafigyelést, törődést és szakmai felkészültséget. Szintén nem tekinthető megalapozott szakvéleménynek az az érv, hogy "mindenáron meg akar felelni annak a személynek, aki érzelmileg közel áll hozzá". Ez szintén olyan megállapítás, amely bármelyik gyerekre igaz. S mi több, kiemelten igaz az érzelmileg illetve testileg bántalmazott gyerekekre. A bántalmazás hatásait ismerő szakember eleve számít rá, hogy erősen megfelelni vágyó, "jó" gyerekekkel találkozhat, aki éppen mély alkalmatlanság-érzése és fájdalmának elleplezése miatt próbál megfelelni. Az óvodában éppúgy, mint otthon. A bántalmazott gyerekek mesteri szintre képesek fejleszteni a környezetükben lévő felnőttek kimondott és kimondatlan elvárásainak dekódolását, és minden erejükkel azon vannak, hogy minél elfogadhatóbbá tegyék magukat. Így a sejthetően bántalmazott gyerek megfelelni vágyását hiba személyiség-jegynek, és nem pedig tünetnek érzékelni. A pszichológus szakértő vélhetőleg nem arra céloz, hogy az erősen befolyásolható, megfelelni vágyó gyerekek ellen nem lehet, és nem szoktak szexuális erőszakot elkövetni gondozóik. 2.) Mivel köztudott, hogy a gyerekek elleni szexuális visszaélések túlnyomó többségét a gyerek közvetlen környezetében élők követik el - a leggyakrabban a gyerek szülei, nevelőszülei vagy rokonai - ezért önmagában a gyerek-áldozat vallomása még nem elég. Hiszen a gyerekek sem értelmileg, sem érzelmileg nem állnak készen arra, hogy olyan emberekkel kapcsolatban beszéljenek elfogulatlanul súlyos visszaélésekről, akik reggelit és vacsorát adnak nekik, tiszta ruhába öltöztetik, óvodába viszik, esténként megfürdetik őket és esti mesét mondanak nekik. A rendőri és pszichológusi véleményeknek kellő óvatossággal kell kezelnie a gyerekektől származó közvetlen információkat, és az elkövető és a környezet felől érkező adatokkal kell kiegészíteniük és rekonstruálniuk a történteket. Ezért igen problematikus az a rendőri értelmezés is, amely a gyerek nevelőapja iránti viselkedéséből próbálja kitalálni, vajon történt-e a bűncselekmény. A bántalmazott gyerekben a felnőtt gondozók iránt kialakuló traumás kötődés jelensége minden bizonnyal ismert mind a pszichológus szakértők, mind a rendőrök előtt, akik rendszeresen találkoznak tartós bántalmazásban élő nőkkel és gyerekekkel. Az a tény, hogy <kislány> "nevelőapjával közvetlenül viselkedett", semmit sem bizonyít az erőszakról avagy meg nem történtéről. A bántalmazott gyerekek gyakran a legszélsőségesebb erőszakélmények ellenére is őszintén és kétségbeesetten ragaszkodnak bántalmazóikhoz. A jelenséget traumás kötődés illetve "Stockholm-szindróma" néven számos rendőr- és pszichológus-képző intézményben oktatják. Teljességgel elfogadhatatlan az az eljárás, amely az esetleges elkövetőtől származó potenciális adatokat egyáltalán nem használja. A gyanúsított a szexuálisan bántalmazott gyerekek esetében legalább annyi információval szolgálhat, mint az áldozat. Mi több, a gyanúsított sokkal trauma-mentesebben hallgatható ki, mint egy kicsi gyerek, akivel számtalan ízben mondatják el történteket. Egy ártatlan nevelőapában vélhetőleg nem okoz maradandó sérülést, ha egy pszichológus/pszichiáter irodájában néhány célzott kérdőívet kell kitöltenie, és elbeszélgetnek vele. A tesztekkel nemcsak az mérhető, hogy az adott személy milyen viszonyban van a szexualitással, a gyerekekkel és a "férfiassághoz" szorosan kapcsolódó sztereotip nemi szerepekkel, hanem információt kaphatunk a nőpartner iránti attitűdökről is. 3.) A nőpartner helyzetének feltárása elengedhetetlen annak kiderítéséhez, hogy az anya ellen történt-e erőszakos bűncselekmény. Amennyiben az anya helyzete nem tisztázott, a családi dinamika egyik legfontosabb területe vész teljesen szem elől. Az esetleges gyerekbántalmazásnál nem vizsgálni a nő ellen elkövetett erőszakot, semmivel sem magyarázható szakmai mulasztás. Erre az alapvető fontossággal bíró aspektusra a nyomozást végző hatóság ebben az ügyben sajnos semmilyen figyelmet nem fordított. A rendőrségi eljárásban tapasztalt hiányosságok közül talán a legszembeötlőbb az, hogy két semmit nem bizonyító, szakmai tehetetlenségről tanúskodó pszichológusi szakvélemény ellenére egyáltalán nem került sor sem a gyanúsított kihallgatására, sem pszichológiai vizsgálatára. A rendőrség szintén semmilyen erőfeszítést nem fejtett ki azért, hogy utánajárjon, vajon ebben az esetben is igaz-e az az alaptétel, hogy a szexuálisan bántalmazott gyerek anyját is rendszeresen éri erőszak (elszigetelés, megfélemlítés, fenyegetés, bezárás, verés, nemi erőszak, stb). Közismert tény, hogy a gyerekek elleni erőszak nem önálló jelenség, hanem szisztematikus, és a család egészéről információkkal szolgáló folyamat. (Birtokomban van egy olyan látlelet, miszerint <gyanúsított mostohaapa> eltörte <anya> orrcsontját. <Gyanúsított mostohaapa> rendszeresen bezárja feleségét, totális ellenőrzés alatt tartja a mai napig, vö. Btk. 175.§, számonkéri rajta, kikkel beszél.) Kellő szakmai közelítéssel a nyomozás ebben a bűnügyben is értékes információkhoz vezethetett volna. 4.) További lezáratlan szál a gyerek bugyiján talált folt eredete. Az a tény, hogy a folt <kislánytól> származik, nem az erőszak megtörténtéről vagy meg nem történtéről szolgál adatokkal, hanem <gyanúsított mostohaapa> feltételezett ejakulációjáról. Sajnálatos, hogy sem a nőgyógyászban, sem a nyomozást végző rendőri szervekben nem merült fel az a kérdés, hogy egy évekkel a pubertás előtt álló kislány bugyiján hogyan lehet ilyen kiterjedésű váladékfolt. Ennyi idős korban ez legvalószínűbben fertőzésből ered, ami szintén gyakori indikátora a genitáliát érintő szexuális erőszaknak. 5.) A Btk. erőszakos közösülés címén nem csupán a hímvesszőnek a hüvelybe történő bevezetését rendeli büntetni. A szűzhártya megléte egyáltalán nem cáfolja a kislánynak a feljelentésben is visszaadott azon közlését, miszerint <gyanúsított mostohaapa> a nemi szervét hozzányomja <kislány> nemi szervéhez. A nőgyógyászati vizsgálat fókusza (van-e hymen vagy nincs) és a bugyival kapcsolatos rendőri értelmezés egyértelműen azt a rég elavult és jogilag is téves nézetet tükrözi, hogy csak a hüvelybe való behatolás számít szexuális erőszaknak. Ha ilyen nem történt, nem is kell tovább keresni. Mindezen indokok alapján kérem a nyomozás folytatását. Kelt Budapesten, 2002. január 21-én, hétfőn Tisztelettel: <nagymama> Előző Következő