"Most el lehet menni"

1997 február 22-én szombaton 16.00 óra körül a Keleti pályaudvar felé tartó egyik metrókocsin utaztam. Leszálláshoz készülődve a kocsi második ajtójához közeledtem, ahol egy 18 év körüli fiatalembert állt az ülések végén lévő fémrúdnak támaszkodva és walkmant hallgatott. Mivel kb. fél méterre lehettünk egymástól az általa hallgatott zenéből próbáltam egy-két foszlányt kivenni, eközben néhányszor a szemébe néztem. Amikor a metrószerelvény megállt én kiszálltam és elindultam a kijárat felé. Oldalt pillantva azt vettem észre, hogy bár megállás előtt nem úgy tűnt, hogy le akart volna szállni, a fiatalember is kiszállt, de amikor elkapta a tekintetem, a második ajtón át visszalépett a metrókocsiba. Én tovább folytattam utamat, együtt a kijárat felé hömpölygő tömeggel. A mozgólépcső aljánál azonban meglepődtem, amikor azt láttam, hogy a fiatalember már ott áll és mereven engem bámul. Amikor mellé értem, kissé megálltam, hogy előttem a mozgólépcsőre léphessen, de mivel ő ezt nem tette meg én ráléptem a mozgólépcsőre és folytattam az utamat. Körülbelül félúton visszapillantottam és láttam, hogy a fiatalember hozzávetőleg 10 lépcsőfokkal mögöttem van. Furcsának tartottam, hogy követ, ezért a mozgólépcső felső végétől kb. 20 méterre, a pénztárak előtt megvártam őt, odamentem hozzá és a következőt kérdeztem: "Milyen zenét hallgatsz?" Ő mereven nézett rám, mire én megismételtem a kérdést. Nem válaszolt, hanem a pénztárak mellett lévő diszpécser fülke irányába ment. Én a pénztárablakhoz mentem és vásároltam két jegyet, majd folytattam az utam a pályaudvar felé. Az aluljáróban lévő tér közepén utolért két rendőr, akik igazoltattak és megkértek, hogy fáradjak be a diszpécser szolgálatra. Többször megkérdeztem, hogy mi okból igazoltatnak, közben láttam, hogy az említett fiatalember a felüljáró fala mellett áll és lopva les minket. Ők végül azt a feleletet adták, hogy én az illető fiatalembert követtem, ezért igazoltatnak. Az én válaszom az volt, hogy "Ez érdekes, mert a fiatalember követett engem." Ők erre azt válaszolták, hogy ez lehetetlen. [Megjegyzem, hogy a metró mozgólépcsőinél felszerelt kamerák, ha az azokkal készült felvételeket megőrzik, igazolni tudják, hogy nem én követtem a fiatalembert, hanem ő engem.] a rendőrök bekísértek a diszpécser szolgálatra, ahol az egyik, kb. 175 cm magas egyenruhás rendőr nekem szegezte a kérdést: "Ön homoszexuális?". "Így van." - feleltem én. Ekkor megparancsolta, hogy fáradjak be egy kis ablaknélküli helyiségbe, amely a diszpécser szolgálat folyosójáról nyílott balra és pár lépcsőfok után jobbra fent. A kis helyiségben egy másik rendőr felszólított, hogy ürítsem ki a zsebeim tartalmát egy vászonnal borított asztalra. Én ezt megtettem és leültem a helyiségben a fal mellett lévő két pad egyikére. A rendőr felszólított, hogy álljak fel. Engedelmeskedtem. Ekkor bejött a helyiségbe az a rendőr, aki homoszexualitásom felől érdeklődött, és megkérdezte tőlem, hogy miért szólítottam le a fiatal srácot. Én azt válaszoltam neki, hogy nem akartam molesztálni a fiatalembert, mindössze annyit kérdeztem tőle, hogy milyen zenét hallgat, és ezt azért, mert a fiatalember utánam jött a mozgólépcsőn. Ő ekkor a jobb könyökével gyomorszájon ütött. Én, pár másodperc múlva, amikor megtudtam szólalni, kértem, hogy mondja meg a nevét. Újabb ütést kaptam, ezúttal a mellemre. A helyiségben újabb rendőrök jelentek meg, akik közül hárman, (a helyiség annyira szűk volt, hogy többen nem is tudtak volna hozzám férni) ütlegelni kezdtek a fejemen és más testrészeimen, a lábukkal pedig rugdostak. Én az egyik padra húzódtam, két kezem a fejem elé tartottam és lábaimat megemelve próbáltam védekezni a rám zúduló ökölcsapásoktól és rúgásoktól. Közben azt kérdeztem tőlük fennhangon, hogy "Milyen bűncselekményt követtem el?", de ők nem válaszoltak; néha amikor a kezeim között ki tudtam tekinteni, csak a szemükből sugárzó gyűlöletet és megvetést láttam. 5-10 percig tarthatott az ütlegelés, amelynek megszűntével az előbb említett kb. 175 cm magas rendőr rámszólt: "Törölje le a homlokáról a vért!" Én elvettem az asztalról három papírzsebkendőt, amelyeket előzőleg a zsebemből ürítettem ki és mind elhasználtam őket. Ezután, egy kivételével, a rendőrök kivonultak a kis helyiségből. A bent maradt rendőr felszólított, hogy pakoljam vissza személyes tárgyaimat a zsebeimbe. Közben az egyik, szőkésbarna hajú, 35 év körüli rendőr, aki biztosan az ütlegelők között volt, visszatért és lehajolva a lábaimat vizsgálgatta. Én láttam, hogy nadrágomon fekete bakancs nyomok vannak. [Megjegyzem, hogy a rúgások által összepiszkított nadrágom még érintetlenül megvan]. Ő azt mondotta nekem, hogy megrúgtam és ezért akár három évet is kaphatok. Nem válaszoltam a provokációra. Ő elkérte a személyi igazolványomat, bement a diszpécser helyiségbe, majd pár perc múlva visszatért. "Most el lehet menni!" mondotta és a felsőkaromnál fogva kilökött az aluljáró terébe. Ekkor az idő 16.40 körül lehetett.
Budapest, 1997 február 24.