Az első magyar bántalmazott nő a strasbourgi bíróságon

A bántalmazott nőt a magyar hatóságok megbüntették amiatt, mert csak sérülés okozásával tudta megakadályozni bántalmazó férjét abban, hogy részegen megfojtsa nagyobbik lányukat.

Férje éveken keresztül bántalmazta és halállal fenyegette őt és két lányát. A nő csak férjével mehetett bárhova, nem mozdulhatott vállalkozó férje mellől, ahol kemény, egészségkárosító fizikai munkát kellett végeznie. A mindennapos félelem és a szolgasors a nő és a lányok egészségét tönkretette. A férfi feleségét és lányait korlátozta a lakáshasználatban és gyakorta ki is űzte őket a házból. A hatóságok többszöri feljelentés ellenére sem siettek a rettegésben élő nők segítségére. A gyámhatóság ellenben az anya súlyos betegsége idején a gyerekeket el akarta venni az anyától, mondván, hogy nem tudja őket biztonságos helyre vinni és eltartani.

Az italozó életű férfi egy este megtámadta nagyobbik, beteg lányát és a lány védelmére kelő feleséget. Amikor a lány anyja védelmére kelt volna, a férfi saját lányát kezdte fojtogatni. Az asszony csak úgy tudta kimenteni lányát az őt fojtogató apja kezéből, hogy testi sérülést okozott a férfinak. Ekkor rögtön büntetőeljárás indult a feleség ellen a férfinek okozott sérülés miatt. Sőt, az elsőfokon eljáró egri bíróság még a fojtogatott lányt is elítélte, mint "társtettest".

A másodfokon eljáró Heves Megyei Bíróság szerint a férfi támadó magatartását támasztja alá az a rendőri jelentés is, mely szerint a lány "nyakán és arcán fojtástól származó sérülés volt", ám a bíróság ezt nem tekintette gyilkossági kísérlet jelének: A másodfokon eljáró Heves Megyei Bíróság ténynek tekintette a fojtás nyomait, de nem foglalkozott a fojtogatással, s azzal, hogy ezt az eljárásban "sértettként" szereplő apa követte el. A bíróság részben elismerte, hogy a nő védekezése jogos volt, de nem vették figyelembe, hogy az élet kioltásával szemben a törvény bármekkora védekezést megenged. Nem reagált érdemben a nő védekezésére sem, hogy ő lánya élete védelmében okozott sérülést a férjnek. A bíróság bűnösnek mondta ki a nőt, s négy hónap felfüggesztett börtönre ítélték. Az apa által elkövetett gyilkossági kísérletet egyetlen hatóság sem vizsgálta ki.

A Legfelsőbb Bíróság az ítélet felülvizsgálatát arra hivatkozva utasította el, hogy a férfi nem fojtogatta a feleséget - habár ezt senki nem is állította. A legfőbb bírói fórum sem reagált a feleség azon érveire, miszerint ő lánya életét mentette meg a fojtástól.

A hatóságok a férjnek csak a legkevésbé veszélyes cselekményeit vizsgálták ki: a férfire büntetést ki sem szabtak, mivel enyhítő körülménynek tekintették a "súlyos, feszültségekkel terhelt családi viszonyokat". Azaz a bántalmazó javára írták, hogy agresszivitásával tönkretette a házasságot.

A Heves Megyei Bíróság büntető tanácsa által szavahihetetlennek minősített bántalmazó sérülésére hivatkozva keresetet nyújtott be a nő ellen: a Heves Megyei Bíróság polgári tanácsa kötelezte az anyát, hogy fizessen hétszázezer forint kártérítést a bántalmazó részére. A válóperhez kapcsolódó vagyoni perekben is az üzletfeleit "tanúként" felsorakoztató bántalmazó férfi élvez eljárásjogi előnyöket áldozatai hátrányára - holott a bántalmazott nő egészsége rokkant meg az évtizedes szolgasors következtében. A bántalmazó a családot a mai napig is zaklatja.

Álláspontunk szerint a magyar állam több ponton megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A hatóságok az éveken keresztüli bántalmazással szemben nem nyújtottak védelmet az áldozatoknak, s ez sérti a személyi biztonsághoz való jogot. Azzal, hogy a hatóságok csak a férfinak okozott sérülést vették komolyan, a férj által éveken át elkövetett bűncselekményeket nem vizsgálták érdemben, megsértették a házastársak egyenjogúságát, és nem szerint diszkriminálták a nőt. A panasz szerint a magyar állam megsértette a panaszos a tisztességes eljáráshoz való jogát is.