|
Mi újság? |
|
|
Az Alkotmánybíróság határozata a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért ellen21/1996. (V.17.) AB határozat |
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság elnökének az Alkotmány rendelkezései értelmezése tárgyában benyújtott indítványa alapján meghozta a következőhatározatot:
1.
A gyermeknek az a joga, hogy az állam részéről a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemben és gondoskodásban részesüljön [Alkotmány 67.§ (1) bekezdés] az állam alkotmányos kötelességét alapozza meg a gyermek fejlődésének védelmére. Az államnak ez a kötelessége alkotmányos alapot nyújt arra, hogy a törvényhozó vagy a bíróság - elsősorban a nyilvánosság szférájában - a gyermek alapjoggyakorlását, ezen belül a gyermek egyesülési joga (Alkotmány 63.§) gyakorlását korlátozza.
Az Alkotmány 67.§-a értelmében az államnak a gyermeket a fejlődésére káros hatásokon kívül az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve.
2.
A fenti ismérvek alapján a gyermek tagságát homoszexualitással kapcsolatos egyesületben törvény vagy bírósági határozat kizárhatja vagy korlátozhatja. Az egyesülési jog gyakorlása tényleges korlátozásának azonban a gyermek fejlődését fenyegető konkrét kockázathoz kell igazodnia. Annak mérlegelése során, hogy a gyermek fejlődése védelméhez való jog a gyermek egyesülési joga gyakorlásának korlátozásához vezethet-e, a gyermek életkorát és az egyesület jellegét egymásra vonatkoztatva, abból a szempontból kell értékelni, hogy a gyermek képes-e megismerni és értékelni a homoszexualitáshoz való viszonyára vonatkozó, választható lehetőségeket, továbbá választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve, beleértve azokat a következményeket, amelyek az adott egyesületben való tagságból és a homoszexualitás ott vallott felfogásának nyilvános vállalásából adódhatnak.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
a) Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata a "kommunikációs alapjogokat" a többi jog fölé helyezi annyiban, hogy "a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni" [30/1992. (V.26.) AB határozat, ABH 1992, 178.]. A véleménynyilvánítás szabadsága az Alkotmánybíróság szerint "anyajoga" a kommunikációs alapjogoknak. A véleménynyilvánítás szabadságának elsőbbsége más jogokkal szemben azonban nem terjed ki automatikusan az összes kommunikációs alapjogra. Ebben az esetben ugyanis szinte minden klasszikus politikai szabadságjog kitüntetett védelmet élvezne, ami egyrészt a véleményszabadság valódi jelentőségét csökkentené, másrészt a természetükből folyó különbségen túli jelentőséget kölcsönözne a politikai és a szociális-kulturális jogok közötti megkülönböztetésnek. A véleményszabadság elsőbbségének kiterjesztéséhez más jogokra az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata is különösen szoros összefüggést kívánt meg az "anyajoggal". [Lásd a vallásszabadsággal kapcsolatban a 4/1993. (II.12.) AB határozatot, ABH 1993, 51.].
Az egyesülési jog nem osztozik tehát a véleményszabadság elsőbbségében más alkotmányos jogokkal szemben.
b) a klasszikus szabadságjogok nem élveznek eleve elsőbbséget a szociális jogokkal vagy az államnak más, nem klasszikus jogokból folyó kötelezettségeivel szemben. Ha viszont e két különböző típusú jog egymással ütközik, sajátosságaik nem hagyhatók figyelmen kívül.
a) a most eldöntendő esetben tehát nem csupán azt kell értelmezés útján megmondani, hogy csakis a 67.§-t figyelembe véve milyen védelmi intézkedésekre van joga a gyermeknek - azaz, hogy a gyermek tagságának korlátozása homoszexualitással kapcsolatos egyesületen még része-e az alkotmányosan megkövetelt gondoskodási minimumnak -, hanem a védelem Alkotmány megkövetelte szintjét arra figyelemmel kell meghatároznia az Alkotmánybíróságnak, hogy ez a védelmi szint egyszersmind szükséges és arányos korlátozása-e egy klasszikus szabadságjog, az egyesülési jog gyakorlásának.
Azt, hogy az egyik alapjog érvényesüléséhez a másik milyen mértékben korlátozható, konkrét jogszabályi rendelkezés vagy konkrét ügy kapcsán lehet csak eldönteni. Két alapjog ütközéséről szóló absztrakt alkotmányértelmezés során jelentős megszorítással, akkor alkalmazható egyrészt (a gyermek védelme vonatkozásában, 67.§) az állami intézkedési minimum, másrészt (az egyesülési jog korlátozhatóságára, 63.§) a szükségesség/arányosság tesztje, ha a "konkrét alkotmányjogi problémát" törvényi tényálláshoz hasonló absztrakt tényállásként tekintjük. Valójában az Alkotmánybíróságnak kell egy alkotmányossági szempontból kifogástalan "törvényi tényállást" kreálnia, amelyhez a törvényhozó igazodhat, vagy amelynek alapján a bíróság alkotmányosan dönthet.
b) a gyermek védelemhez való joga és az egyesülési szabadság összeütközése még az indítványban meghatározott tényálláson belül is - "ha (a gyermek) olyan egyesületben való tagságának kérdése merül fel, amely homoszexuális személyek, mint társadalmi csoport jogvédelmi szövetségeként lép fel" - több, egymástól eltérő megítélést kívánó esetben merülhet föl. Különbözőek az alkotmányossági kérdések egyrészt aszerint, hogy a gyermek tagságának általános megtiltásáról vagy feltételhez kötéséről van-e szó, vagy pedig az egyesülési jog egyedi érvényesítéséről; másrészt aszerint, hogy a korlátozást jogszabály vagy bíróság mondja-e ki, vagy pedig a szülő érvényesíti. Az egyesülési jog jogszabályi korlátozása természete szerint általános; a bíróság általában kizárhatja a gyermek tagságát adott egyesületben a tagságot gyermek számára is lehetővé tevő egyesület bejegyzésének megtagadásával, és dönthet egyedi tagsági ügyben is; míg a szülő saját gyerekének tagságát tilthatja meg.
Az Alkotmánybíróság azonban előrebocsátja, hogy e korlátozások külön-külön vizsgálatára attól függően kerülhet sor, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek fejlődése védelmének érdekében az egyesülési jog milyen súlyú korlátozását tartja alkotmányosan indokoltnak. Ha ugyanis arra az eredményre jut, hogy az állam kötelessége a gyermeket az ilyen egyesületi tagsággal járó kockázattól általában megvédeni, nem is merülhet föl, hogy ettől egyedi tagság ügyében bíróság eltérhet, vagy hogy a védelmi kötelezettség - az egyesületi tagsághoz való hozzájárulás formájában - a szülőre hárulna.
Az Alkotmány 63.§-ában biztosított egyesülési jog oldaláról viszont abból kell kiindulnunk, hogy esetünkben nem valamely egyesülési cél alkotmányosságáról van szó [lásd az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény - a továbbiakban: Egytv. - 2.§ (3) bekezdését], hanem az egyesülési jog gyakorlásának a gyermek érdekében (Alkotmány 67.§) való korlátozásáról. Azaz ennek az ügynek nem tárgya a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek alkotmányossági szempontból való minősítése. Az egyesülési jog gyakorlása korlátozásának alkotmányos feltételei a törvényhozó számára az Alkotmányból és annak alkotmánybírósági értelmezéséből folynak. A bíró a társadalmi szervezet nyilvántartásba vételét megtagadja, ha az alapítók az Egytv.-ben meghatározott feltételeknek nem tettek eleget. Az Egytv. 2.§-ának (2) bekezdése szerint az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az Alkotmány 2.§-ának (3) bekezdését (nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy kizárólagos birtoklására), nem valósíthat meg bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Ezt az utóbbi feltételt tartalmazza a Gyermek jogairól szóló - az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett - New York-i Egyezmény 15. Cikke is, amely kimondja, hogy az Egyezményben részes államok elismerik a gyermek egyesülési jogát.
Az egyesülési jog korlátozása "mások jogai és szabadsága" sérelmétől való megóvása érdekében akkor alkotmányos, ha ezt a korlátozást a másik jog szükségessé tette és a korlátozás mérve a védelem céljával arányos. E másik jognak is alkotmányos jognak vagy abból levezethető jognak kell lennie. A gyermek alkotmányos joga a fejlődéséhez szükséges védelemre és gondoskodásra kizárja a gyermek tagságát bizonyos egyesületben. Ha az ilyen egyesületben alapszabálya szerint gyermek is tag lehet, akkor ez az egyesület nem tesz eleget az Egytv. 2.§-a (2) bekezdésének, mert a gyermekeknek az Alkotmány 57.§-ában biztosított jogát sérti. Az Alkotmánybíróság feladata ebben a határozatában a homoszexualitással kapcsolatos egyesületek vonatkozásában azokat az ismérveket meghatározni, amelyek alapján megállapítható, hogy az egyesülési jog gyakorlásának korlátozását mely esetben teszi szükségessé és arányossá a gyermek joga a fejlődéshez szükséges védelemre és gondoskodásra. Ez az elvont alkotmányértelmezés egyben tehát az Egytv. idézett fordulatának - az egyesülési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével - alkotmányos alkalmazási követelményeit is meghatározza az indítványban felvetett tényállásra.
A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az alapjogokat - mint mindenki más is - azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.
Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve, hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67.§-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának - s ezen belül a személy joggyakorlásának - lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz.
Az Alkotmánybíróság eddig két vonatkozásban érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága révén végérvényesen el lehetett vonni (ABH 1991, 272.); másrészt kimondta, hogy a szülőknek az a joga, hogy gyermekük a lelkiismereti választásuk szerinti, de legalábbis a meggyőződésükkel nem ellentétes irányultságú iskolába járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is megilleti (ABH 1993, 56.). Ez is megerősíti, hogy a személyes, illetve a gyermek érdekében más által végzett joggyakorlás az érintett alapjogtól függ. Sőt, még ezen belül is további megkülönböztetésekre van szükség. Az egyesülési jog gyakorlása például általában megilleti a gyermeket is. Az azonban, hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a gyermek, s mikor lehet korlátozni vagy kizárni az egyesülési jogot, függ egyrészt az életkortól, másrészt az egyesület céljától és a részvétel hatásától a gyermek - az alkotmány védelme alatt álló - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére.
A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség például elsősorban az ügyleti forgalom biztonságát védi; de a kiskorút (vagyonát) is óvja a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez utóbbi szempontból a védelem preventív: a gyermek jövője érdekében korlátozza jogait a gyermekkor alatt. A választójog, párttagság, egyes hivatalok viselésének nagykorúsághoz vagy magasabb korhatárhoz kötése szintén az egyes intézmények optimális működése érdekében történik. A házasság korhoz (és az alatt engedélyhez) kötése az intézmény komolyságát és tartósságát védi, egyben a meggondolatlan státusváltás következményeitől is óvja a gyermeket. A felsorolt esetekben a korhatár alatti tilalom önmagukban pozitív tevékenységekre vonatkozik. A gyermekek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő.
Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg amitől visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal.
Az Alkotmány 67.§-a, amely az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy az állam a személyiségét, s így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa a gyermektől.
Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [Alkotmány 54.§ (1) bekezdés] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az eutanáziáig). A gyermekek esetében azonban maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyt életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi.
A gyermek joggyakorlásának az Alkotmány 67.§-án alapuló korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni:
Valamely szabadságjogot nem általában, hanem kizárólag gyakorlásának abban a vonatkozásában lehet csak korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz.
A szabadságjog korlátozáshoz a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődés elvont veszélyeztetése. Azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is.
Ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része. A konkrét körülményektől függ tehát, hogy "vitás" kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása. Szembe kell néznie a gyermeknek is azzal, hogy vannak kellemetlen, provokatív, ellenkezést kiváltó, sőt potenciálisan károsan befolyásoló jelenségek, meg kell tanulnia ezekhez viszonyulni, saját véleményt formálni, vitázni, meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb. A hozzáférhetőség függhet például attól, hogy van-e lehetőség az ilyen hatásokat összefüggésekbe illeszteni, más véleménnyel is ütköztetni - mint például az iskolai oktatás keretében.
Ugyanakkor egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. Művészetkritikus adhat a műalkotásról egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet, ez még nem zárja ki a hozzáférés korlátozását, hiszen lehet, hogy a gyerek nem képes (kizárólag) esztétikai értékelésre, és a mű tényleges hatása veszélyes lehet.
Ebben a határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi cselekvőképesség szabályai, különösen a szülő (törvényes képviselő) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása a gyermek tagságot keletkeztető jognyilatkozatának érvényességéhez, az egyesüléshez való alapjog gyakorlására is vonatkoznak-e. Ha ugyanis valamely egyesületben való tagság olyan súlyos kockázatot jelent a gyermek számára, hogy tagságát az Alkotmánybíróság e határozatban foglalt értelmezése alapján jogszabály vagy bíróság általában kizárhatja, akkor a beleegyezés tárgytalanná válik.
Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való jogot a szülő az ő nevében, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön eme alapjogának gyakorlásáról; továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal járó kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan nagynak a jog, hogy teljesen elvonja a döntést a gyermek és szülője rendelkezési köréből, csakis egyes kockázattípusokra külön-külön dönthető el.
A külföldi ügyekből kiolvasható további fontos különbség, hogy a "nem szerinti" megkülönböztetés általában sikeresen támadható meg, a "szexuális irányultság" szerinti viszont csak ritkán.
Vannak bűncselekmények, ahol ma is nemcsak egybeesik az erkölcsi és jogi megítélés, hanem ahol a büntetendőséget erkölcsileg nem lehet komolyan kérdésessé tenni - például az emberölésnél. A nemi erkölcs szempontjából sem lehet kérdésesnek tekinteni például a vérfertőzés megbüntetését, noha elméleti cikkek már éppúgy megkérdőjelezték ezt, mint - a "gyermeki szexualitás jogait" követelve - a "megrontás" bűncselekménnyé nyilvánítását. Az ilyen törekvések azonban elméleti kuriózumok maradtak, amelyeknek a tételes jogban és az ítélkezésben nincs hatása. Ahol azonban a közvéleményben megfelelő erővel - akárha aránytalan művi felerősítéssel is - többféle erkölcsi megítélés van jelen, a "közerkölcs" vagy a "közfelfogás" alkotmányos érvként szerepeltetése egyre veszít erejéből, és az ítélkezésben háttérbe szorul.
A korábban a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek minősített magatartások egy részét - a prostitúciót, a "természet elleni fajtalanságot" az egyetértő felnőttek között - a legtöbb európai jogban már nem büntetik. A közerkölcs azonban továbbra is jelen van, bár szívesen ölti más, jogilag egyértelműbben védhető érték vagy érdek álruháját. A prostitúció például nem bűncselekmény. Esetleges igazgatási szabályozásakor azokban - például adott helyre korlátozás - a szomszédok erkölcsi indítékú ellenkezését mérlegelni szokás, ha nem is nyíltan. Ilyenkor elismerik, hogy a "környék leromlik", de nem viszik végig, hogy miért - megállnak a ténynél, hogy az ingatlanok értéke csökken.
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül a jogban érvényesített közerkölcs tartalmát. Ahogy a "közérdek" meghatározását is alapvetően átengedte a demokratikus törvényhozásnak (ABH 1993, 382.), a közrendet és benne az erkölcsöket is a képviselőknek van joguk érvényesíteni - amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem ütköznek. Ezeket a határokat kell a fenti módszer szerint úgy megállapítani, hogy közben a közerkölcs önálló értékelésére lehetőleg ne kerüljön sor.
Az azonos neműek közötti kapcsolatot - tartós és megvallott formájában és egyes életviszonyokra korlátozva - maga az Alkotmánybíróság ismerte el jogilag védendőnek [14/1995. (III.13.) AB határozat, ABH 1995, 82., 84.], de nem azért, mert a kapcsolat homoszexuális, hanem mert olyan kapcsolat, amelyhez hasonló tényállásokat a jog másutt is elismer, és a megkülönböztetésnek nem volt alapja. A homoszexualitás eddigi egyetlen megítélésénél is megmaradt tehát az Alkotmánybíróság a közerkölcs minősítését mellőző, semleges úton. Ez a semlegesség lehetséges az ebben az ügyben elvégzett alkotmányértelmezésnél is annak ellenére, hogy az Alkotmány kifejezetten a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének védelméhez ad jogot. Ebben az ügyben nincs arra ok, hogy az Alkotmánybíróság a gyermek teljes személyiségfejlődésének védelme helyett a nemi erkölcs egyes kérdéseire szorítkozzék. Sőt, ebben az ügyben magát a homoszexualitás problémáját sem tekinti az Alkotmánybíróság a nemi erkölcs kérdésének, noha a közvélemény számára általában így vetődik fel.
Maga a homoszexualitás határa is elmosódó. Ma a "tiszta" heteroszexualitás és homoszexualitás között folyamatos átmenetet tételeznek fel. A másik vagy a saját nem iránti érdeklődésnek, vonzalomnak stb. számos fajtája élhet egymás mellett egy emberben, különböző intenzitással, s számtalan egyéni és társadalmi tényezőtől függ, hogy ezekből az illető mit fejez ki. A fantáziálástól a rejtett vonzalmon, továbbá a biszexualitáson át a "homoszexuális" magatartás sokféle válfajáig folyamatos és nem szükségképpen végleges a magatartások skálája. Az Alkotmánybíróság számára jelentősége van annak, hogy a homoszexuális magatartásban nagy szerepe van az egyéni döntésnek. Választástól függ az is, hogy valaki homoszexualitásához hogyan viszonyul, például annak mekkora nyilvánosságot ad, rejtőzködni akar-e, háborítatlanul élni hajlamával a magánszférában, vagy harcosan színre lép.
A homoszexualitás különböző értelmezései más-más jogi követelményeket támasztanak. Az emberi jogi megközelítés leginkább a "semleges másság" elméletéhez illik: anélkül, hogy a homoszexualitást értékelnénk, számtalan vonatkozásban meg lehet állapítani, hogy az annak alapján való megkülönböztetés az alkotmányos tesztek alapján igazolhatatlan. Szokásos (alkotmány)bírósági ügyek: munka (különös hangsúllyal: tanári állás) megtagadása homoszexuálisoktól; megkülönböztetés lakásbérletnél. Nehezebb megkerülni a homoszexualitás értékelését a homoszexuális szülő szülői jogainak gyakorlása korlátozása esetén és az ugyancsak korlátozó örökbefogadási szabályok vizsgálatánál. Legnehezebb a büntetőjogban.
Azaz: a nem szerinti (nemi szerep szerinti) megkülönböztetés valóban megengedhetetlen ott, ahol a nemi szerep az illető életviszony lényegét tekintve közömbös, de legalább is nincs alkotmányosan igazolható súlya. Ahol viszont épp ez adja az illető életviszony lényegét, nagyon nehéz valamely más érveléssel kikerülni a homoszexualitásról való állásfoglalást. Bizonyos homoszexuális irányzatok álma, hogy úgy nyerjék el jogaik teljességét, hogy közben ne is essék szó arról hogy ők mik is, ezekben a témákban megvalósíthatatlan. A homoszexuálisok jogainak elismerése (ahol ez ilyen minőségükben szükséges) mindig újra megerősíti különállásukat.
A homoszexualitás sajátosságai ebben az ügyben megkerülhetetlenek, hiszen nem olyan életviszonyról van szó ahol a nemi szerep eleve irreleváns. A homoszexualitás fent bemutatott sajátosságai közül az elvégzendő alkotmányértelmezés szempontjából a homoszexualitás bizonytalan határai, továbbá a homoszexuális szerepek sokfélesége (mind saját viszonyulásra, mind társadalmi használatra szánva), s a szerepvállalás saját elhatározása a döntő.
A homoszexualitás, s ezen belül is valamely fajtájának vállalása a homoszexualitás mai magyarországi társadalmi fogadtatása miatt is egzisztenciásan meghatározó döntés; van mit vállalni, s a visszaút nehéz. A homoszexuálisok társadalmi beilleszkedési, elfogadási, sőt diszkriminációs problémáit - amelyeket maguk a homoszexuálisok az objektíve mérhető társadalmi megítélésnél súlyosabbnak éreznek, és úgy élnek meg - sem minősíti az Alkotmánybíróság, hanem tényként számításba veszi a gyermeket terhelő döntés súlyánál.
A gyermeknek nem elsősorban azt a döntését védi az Alkotmány, hogy homoszexuális lesz-e, vagy sem, hanem hogy mind a lehetőségek, mind a következmények ismeretében, kellő érettséggel és felelősen dönthesse el, hogyan viszonyul felismert hajlamaihoz, a sokféle szereplehetőség közül melyiket választja. Ez az értelmezés van összhangban a 67.§ értéktartalmával.
Az Alkotmánybíróság tehát az Alkotmányt nem úgy értelmezi, mintha a gyermek "erkölcsi fejlődését" (67.§) a homoszexuálissá válás lehetősége veszélyeztetné, mert a homoszexualitásról az Alkotmány alapján nem formálhat erkölcsi ítéletet. Az egész személyiség (testi, szellemi és erkölcsi) fejlődését érintő és a gyermek jövőjét meghatározó kárt okoz azonban, ha a fiatal az ilyen sorskérdésben való döntéshez szükséges érettség híján kényszerpályára kerül. Az állam két okból sem teheti ki a fiatalt az éretlen választás kockázatának. Ezen okok egyike sem egyedül a homoszexualitásra vonatkozik.
A pszichoszexuális fejlődés hosszú folyamat, amelyben az idő előtti hatások súlyos károkat okoznak; az olyan hatások is, amelyekhez kellő érettség híján nem tud megfelelően viszonyulni a fiatal. Ezért a jog ezt a fejlődést még a magánszférában is büntetőjogi szankciókkal védi (lásd megrontás), és a nyilvánosság szférájában további korlátokkal segítheti (például a gyermek védelme pornográfiától).
Bizonyos döntéseknek olyan, társadalmi helyzetet meghatározó következményei vannak, hogy a jog korhatárt szab. E döntések egy része sajátos jogállás vállalása (házasság, a nem megváltoztatása), mások hatása felér egy státus vállalásával (terméketlenné tétel, homoszexualitás nyilvános vállalása). E szerepek és/vagy jogállások elsősorban a következmények vállalásához szükséges érettséget követelik meg, s ezért a korhatárok mindig magasabbak a szerephez szükséges nemi érettség kialakulásánál. A homoszexualitás identitás kialakulása és elfogadása (a "coming out") mint a pszichoszexuális fejlődés egy útja, maga is védelemben részesül (tanácsadás, védelem az erőszak ellen, választások nyilvántartása). A jog azonban itt is szabhat magasabb életkori korlátot a szerep nyilvános vállalásának (ahol a jognak erre egyáltalán lehetősége van - például az egyesületi tagság szabályozásánál), mert a sokfajta homoszexuális szerep társadalmi következményeinek felméréséhez másfajta érettség szükséges.
A heteroszexuális érés és a homoszexuális coming out között van különbség. A homoszexuális hajlamot (társadalmunkban) külön fel kell ismernie és elfogadnia az illetőnek, tőle függ, hogy milyen mértékben vállalja. A heteroszexuálisok érése "magától megy" (azaz "természetesen"), a pubertáskori önreflexióknak a férfi vagy női szerepen belüli problémákat kell feldolgozniuk, nem magáról a szerepről, mint választható identitásról szólnak. Akinek az utóbbival vannak problémái, homoszexuálissá is válhat.
Egyrészt azt az életkort kell tisztáznia a bíróságnak, amire Magyarországon a homoszexuális orientáció általában rögzül. A nyilvános szerepvállaláshoz szükséges védett kor azonban - az egyesület jellegétől függően - ennél magasabb is megállapítható.
A homoszexuális mivoltával küszködő 18 év alattinak segítséget jelenthet, ha valamely állandó keretben olyan társakat talál, akiknek hasonló nehézségei vannak, s ahol szükség szerint pszichológusi, orvosi vagy jogi stb. tanácsokat is kaphat.
Más az olyan szervezet, amelyben felnőtt, gyakorló homoszexuálisok vannak, s amely a homoszexuális szubkultúra része. Ebben a közegben - most teljesen kikapcsolva a büntetőjogi vonatkozást - fokozott a lehetősége annak, hogy a még nem fixálódott homoszexualitású, vagy szerepet nem választott fiatal idő előtti döntéssel lezárja választási lehetőségeit.
Végül a "kifelé" is aktív, a homoszexuálisok jogaiért küzdő, jelenlétüket demonstráló egyesület kifejezetten a különállást, a választási kényszert, a teljes személyiséggel vállalt homoszexuális létet képviseli. Nemcsak a serdülőnél, sok felnőttnél sem egyértelmű és kizárólagos a homoszexuális beállítottság. A "küzdő" egyesület nem hagyja meg azt a lehetőséget, hogy valaki ne különbözzék teljes személyiségével a kétnemű világtól, hogy rejtőzködjön, vagy hogy "kettős" életet éljen mind biszexuális. A gyermek részvétele az ilyen csoportokban a legproblematikusabb, mert ez a legritkább nyilvános elköteleződés, és ezért innen nyílik a legkevésbé visszaút, vagy másfajta szerepfelfogás.
A gyermek homoszexuális egyesületben való, nyilvános tevékenysége korlátozására a fent kifejtett második érv - a gyermek éretlensége a homoszexualitás kérdésében való nyilvános állásfoglalás társadalmi következményei felmérésére és a felelős döntésre - attól függetlenül érvényes, hogy az illető fiatal pszichoszexuális fejlődése milyen irányú. A kockázatnak ez az összetevője ugyanaz, mert a nyilvánosság nem fog különböztetni a tagok között. Ilyen megkülönböztetés egyébként egyrészt az átmenetek miatt, másrészt technikailag is kivihetetlen lenne. Gyermekek részvétele a nyilvános társadalmi diskurzusban más - és nemcsak a nemi szerepet vagy a nemi erkölcsöt érintő kérdésben, továbbá személyi érintettség híján is korlátozható lenne.
A csak jogvédő szándékú fiatalra természetesen a korlátozás első érve - a saját homoszexualitáshoz való viszonyulás kiérlelt megválasztásának védettsége - nem áll. Az egyesülési jog korlátozásának szükségszerűsége azonban, amelyet a homoszexuális vagy azzá válható fiatalok érdeke alapozott meg, rájuk is kiterjed. Az életkori megkötést éppen védeni kívánt kortársaik érdekében védi ugyanis elsősorban a tagság életkori határhoz kötése, akik választásuk következményét egész életükben viselik.
Utolsó honlapfrissítés: 2005. október 24. hétfő