Mi újság?

Habeas Corpus Munkacsoport  

  Habeas Corpus honlap   >   Szivárvány   >

 
 

Juhász Géza:

Javaslatok az 1995 október 7-i Szivárvány-közgyűlésre

Az alábbi határozati javaslatokat terjesztettem elő a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért 1995.X. 7-i közgyűlésén, amely azonban határozatképtelen volt, hiszen nem volt jelen a tagok fele. A jelenlévő 22 taggal és néhány vendéggel hosszú vitát folytattunk ezekről. Az ott jelen voltak többsége elfogadta a III., IV., V. és VI. javaslatok lényegét, de nem magát a szöveget, hanem csak a bennük rejlő elgondolást. Az I.-ről akkora vita kerekedett, hogy a végén nem is bocsátottuk szavazásra. Alternatív határozati javaslatokról egyelőre nem tudok.

Kérdéses számomra, hogy mit érünk egyébként ezekkel a határozatokkal. Még ha el is fogadjuk őket, akkor lenne igazán értelmük, ha ezek a Szivárvány tagjainak valódi tenniakarását fejeznék ki. Október 7-i megbeszélésünkön nem akadt újabb vállalkozó kedvű tag, aki mindennapos munkát vállalna azért, hogy a Szivárvány elvei írott maszlagból érvényesített és a köz számára ismert törekvésekké váljanak.

Pálfi Balázsban és bennem fölvetődött a probléma, vajon van-e értelme a Szivárványt a jelenlegi állapotában tovább folytatni. Sokszor van az az érzésünk, mintha kettőnkre hárulna a Szivárványért viselt teljes felelősség, ami bármennyire is megtisztelő, nemegyszer lehetetlen helyzetet idéz elő. Szívesen vállalunk közéleti szerepet, viszont nincsen kedvünk tartósan egy olyan közösség képviselőinek kiadni magunkat, amely valóságosan nem közösség. És tisztességesnek se tartanánk. Arra is gondoltunk, hogy végső soron mi ketten magánszemélyként is előadhatnánk magunkat, hozzátéve esetleg, hogy mi voltunk a Szivárvány ügyvivői...

(Juhász Géza)

I. A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért közgyűlésének nyilatkozata a Társulás elveiről

A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért az egyéni tagsági viszonyra épülő szervezet, mely tagjai közéleti tevékenységét szervezi s nyitott minden, törekvéseivel rokonszenvező személy előtt.

Társulásunk célja a magánélethez, közelebbről a nemiséghez és a szexualitáshoz fűződő szabadságjogok érvényesülése. Meggyőződésünk szerint a szférában az állam és a társadalom szerepe egyedül a nemiség és a szexualitás ügyeiben való egyéni választás szabadságának és méltóságának szavatolása lehet. Kiállunk mindenki mellett, akit nemi illetve szexuális önazonossága miatt megalázó, megkülönböztető vagy magántitkot sértő eljárásnak tettek ki. Párbeszédet kezdeményezünk, hogy a közgondolkodás ismerje meg és ismerje el korunk családformáinak sokféleségét.

II.

1. Az alapszabályból töröljük a tagcsoportokra és a nem magánszemély pártoló tagokra vonatkozó részeket.

2. Töröljük a kijelölt részt: "Más személynek vagy szervezetnek tag adatait csak a tag előzetes írásbeli engedélyével lehet kiadni, beleértve a közvetett úton való kikerülést is."

3. Beiktatjuk az alábbiakat:

- "A tagsági viszony megszűnik: (...)
d) fél éves tagdíjhátralék esetén, amennyiben a titkár megkeresésére 30 nap elteltével sem pótolja tartozását."
- "Az egyesület nevében aláírási joga az ügyvivői testület tagjainak van külön-külön."

III. Az élettársi viszonyról

Az azonos nemű párok élettársi viszonyának a különnemű párokéval egyazon intézményben történő törvényi szabályozását tartjuk szükségesnek. Felhívjuk az Országgyűlés figyelmét, hogy az Alkotmánybíróság ez év március 7-i határozatában megjelölt határidőn belül (1996. III.30-ig) alkossa meg az élettársakról szóló új, az együttélők nemétől független, egységes rendelkezését.

IV.

Ha a törvény biztosítja is az azonos illetve különböző nemű élettársak jog előtti egyenlőségét, az azonos nemű párokra továbbra sem vonatkoznak majd azok a jogkövetkezmények, melyeket a törvény kizárólag a házassághoz fűz, de az élettársi viszonyhoz nem. Álláspontunk szerint e különbségtétel - a közös, vér szerinti gyerekek esetét leszámítva - ésszel nem indokolható.

Addig is, míg hazánkban az azonos és különböző nemű párok jogegyenlősége maradéktalanul nem teljesül, a Szivárvány Társulás jogi tanácsadást szervez azonos nemű párok számára, hogy magánszerződéssel gondoskodhassanak kapcsolatuk biztonságáról mindazon téren, ahol ez így is megtehető.

V. Állásfoglalás a fegyveres erők hivatásos állományáról

Mindenkinek joga, hogy nemi és szexuális identitását hátrányok elszenvedése nélkül vállalhassa. Nem fogadjuk el, hogy bármely hivatás művelőit pályaalkalmasságuk megítélésekor nemi érdeklődésük szerint megkülönböztessék. A jogállamiság megköveteli, hogy mindenkit csakis tettei alapján ítéljenek meg, munkavállalókat tehát kizárólag elvégzett munkájuknál fogva. Felháborodunk azon, hogy a Honvédség és a Határőrség hivatásos szolgálatra alkalmatlanként kezeli a melegeket. Ez szerintünk alkotmányellenes diszkrimináció. Aggasztónak találjuk a Rendőrség hozzáállását is, mely szerint a melegek "bűnügyi veszélyeztetettsége" jóval meghaladja az átlagost.

Követeljük e jogtalan állapotok megszüntetését.

Felszólítjuk a honvédelmi és a népjóléti minisztert, hogy az 1993. évi (Honvédelemről szóló) CX. törvényben foglalt közös rendeletalkotási kötelezettségének eleget téve jogszabályban állapítsák meg a katonai alkalmasság egészségügyi kritériumait.

VI. Állásfoglalás a hadkötelezettségről

A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért ellenzi az embereknek nemi érdeklődésük alapján történő bármifajta megkülönböztető kezelését, akár hátrányos, akár előnyös is az. A szexualitás nem tartozik az állam szerveire. Méltatlannak ítéljük azt a gyakorlatot, hogy meleg fiatalokat pusztán szexuális orientációjuk folytán a sorkatonai szolgálatra alkalmatlannak minősítsenek. Ugyanakkor elismerjük azokat a nehézségeket, amelyekkel a meleg sorkatonák találhatják szemben magukat, esetleges felvilágosulatlan "bajtársaiknak", parancsnokaiknak kiszolgáltatva. Ezért kinyilvánítjuk, hogy a Szivárvány Társulás a sorkatonai szolgálati kötelességet egészében véve is elutasítja.

Bejelentjük csatlakozásunkat a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájába. Felhívjuk mindazokat, akik rokonszenveznek Társulásunk céljaival, hogy kövessék e lépésünket.

VII.

Kezdeményezzük a Büntető Törvénykönyv Nemi erkölcs elleni bűncselekmények című részének (XIV. fejezet II. cím) átdolgozását, hogy méltó legyen egy, a polgárai magánéletét, sokféleségét és szabadságát tisztelő jogállamhoz.

Meggyőződésünk szerint nemileg érett személyek bármiféle önkéntes, nem érdekek által diktált szexuális kapcsolata természetes. Ezért úgy gondoljuk, szexuális önrendelkezésünk az egyetlen érték, amit az államnak védenie kell. Követelménynek tekintjük, hogy a törvény a büntetendő szexuális cselekmények megállapításánál ne tegyen különbséget a résztvevők családi állapota, neme illetve nemük különböző vagy azonos volta szerint. Fontos, hogy egy megkezdődött legális szerelmi párkapcsolat ne válhasson az idő múlásával büntethetővé pusztán azért, mert az idősebb partner betölti a büntethetőség alsó korhatárát. Szükségesnek véljük, hogy a szexuális szabadság elleni bűncselekményként értékelje a szexuális zaklatást valamint a célzottan a nemi szervekre irányuló testi sértést és a súlyos szeméremsértő kényszerítést is. Javasoljuk a közösülés és a fajtalanság helyett új, a szexuális érinkezés szorosságát híven tükröző tényállások alkalmazását.

* * *

Az októberi közgyűlés egy olyan megállapodást hozott, mely szerint a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért által a tagok számára küldött leveleken feladóként csak akkor szerepelhet a Társulás teljes neve, ha ehhez a tag előzetesen, írásban hozzájárult. Mellékelten küldünk egy nyilatkozat-űrlapot, amelyen megjelölheted, hogyan viszonyulsz a feladó megjelöléséhez. Légy szíves, e nyilatkozatot kitöltve küldd vissza címünkre!
 

vissza ennek az oldalnak az elejére
vissza a SZTMJ tartalomjegyzékéhez
A Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiértnak nincs önálló címe, azonban ha van kérdésed, szívesen válaszolunk, írhatsz a HCM-en keresztül, a leveleket közvetítjük: 1364 Budapest Pf 31, vagy habeas@c3.hu

Utolsó honlapfrissítés: 2005. október 24. hétfő


10256