Szabó Judit: A melegek szivárványszínű zászlaja
(megnyitó beszéd a Szivárvány Társulás alakuló közgyűlésére)

Kedves Barátaim!

A mai vasárnap ünnepnap számunkra. Hosszas előkészületek után új egyesületet fogunk alapítani. Beszédemet mégis kettős ünneprontással kezdem. Egyrészt hangsúlyoznom kell, hogy hosszú és nehéz út áll előttünk. Másrészt és mindenek előtt emlékeztetnem kell arra, hogy mi olyan embercsoport vagyunk, amely sok-sok ezer társát gyászoja szerte a világon. Ezért kérlek Benneteket, hogy álljatok fel és adózzunk egyperces csenddel az AIDS-ben elhunytak emlékének. Valamennyiüknek, világszerte, nemükre, fajukra, bőrszínükre, nemzetiségükre, vallásukra és szexuális irányultságukra való tekintet nélkül. (...) Köszönöm szépen.

Nehéz feladat vár ránk, hiszen az imént már a megszólítással is nehézségbe ütköztem. Nem jött a számra a hagyományos megszólítás, a "Hölgyeim és Uraim!". Mert olyan emberek alakítanak itt egyesületet, olyan emberek vagyunk, akik nem tudják elfogadni a társadalom által kínált hölgy és úr szerepet, akik nem nők és férfiak, hanem meleg nők és meleg férfiak. Célunk énszerintem nagyon röviden és egyszerűen összefoglalható: azt kívánjuk elérni, hogy ez a két szerepet, illetve ezek változatait a magyar társadalom is ismerje meg és fogadja el. Éljen velünk békében együtt.

Miért bújunk most az eddiginél tömegesebben elő, miért nem bújunk inkább meg továbbra is, mint sokan -- barátaink között is és ellenfeleink között is --javasolják? Miért mondjuk azt, hogy itt vagyunk, szeretnénk megismerni egymást, szeretnénk kialakítani a szerepeinket, szeretnénk, ha a társadalom megismerne bennünket? Erre is nagyon egyszerű a válasz: könnyebben szeretnénk élni. Rejtőzködve, titkolódzva élni nem jó! Van egy angol kifejezés, a gay pride -- meleg büszkeség. A tömeges, vagy viszonylag tömeges előbújásokat a büszkeség fellángolása szokta kísérni. Énszerintem azonban nem lenne jó, ha önmagában a melegségünkre büszkék lennénk. Nálam nagyobb emberek is vannak így ezzel. "A melegség nem érdem" -- mondta Martina Navratilova egy interjúban. Beszéljünk inkább meleg méltóságról. Jövendő új egyesületünknek fel kell mutatnia a melegek méltóságát, és segítenie kell azoknak, akiknek az emberi méltóságát melegségük miatt veszély fenyegeti. Mélyen át kell éreznünk, tudnunk kell, hogy nincs szégyellnivalónk! És ezt meg kell mutatnunk a társadalomnak is.

Ha azt mondom, hogy a magyar népesség legkevesebb 2-3%-a homoszexuális irányultságú, akkor ebből könnyen kiszámolható: ma Magyarországon legkevesebb 100-150 ezer felnőtt homoszexuális ember van, és további legkevesebb 100-150 ezer az olyan gyerekek és serdülők száma, akik számára a legharmonikusabb szexuális életet az jelentené, ha bűntudattól, szégyentől, lelki zavaroktól mentesen válhatnának homoszexuális felnőtté. Ha tudnának kihez fordulni, ha gondban vannak önazonosságukkal, ha a mainál jóval kevesebb nehézséggel, nyugodt és biztonságos körülmények között találhatnák meg első szexuális partnereiket. Ha mi, felnőtt melegek, abban a helyzetben lennénk, hogy meg tudnánk mutatni nekik a kulturált meleg életmódot, ha szerepet, mintát tudnánk nyújtani.

Milyen messze vagyunk még ettől! Hiszen még azt sem tudjuk, hogy hányan vagyunk! Azt sem tudjuk, hogy a színkép milyen színeket foglal magában, milyenek is a lehetséges viselkedésmódok, szerepek. Ha igaz, hogy változtatást csak a valódi helyzet ismeretében lehet, érdemes kezdeményezni, akkor leendő alapítványunknak először is felmérést kell indítania, finanszíroznia, amelyből valóban megismerhetjük helyezetünket, létszámunkat, életmódunkat és a heteroszexuális emberek véleményét velünk kapcsolatban. Véleményem szerint nem klubok, ismerkedési lehetőségek teremtése, nem a jó információs hálózat, meleg infrastruktúra teremtése az elsődleges feladat, hanem ez. Meg kell tudnunk, hogy honnan is indulunk! Hiszen ma még csak egyéni benyomásokkal rendelkezünk, továbbá olyan felmérésekkel, amelyek alapvetően másra készültek, velünk kapcsolatban csak mellékesen, és a kellő bizonyító erő nélkül vonhatók le következtetések belőlük. Ez kevés.

Nehéz lesz. Nehéz lesz elfogadtatni a társadalommal, hogy mi is méltóságteljesen, nyíltan szeretnénk élni. Hogy nem kívánunk az agglegény, az aggszűz, az unokahúgával együttélő nagynéni szerepe mögé bújni és a többi, és a többi, és ha a helyzet úgy hozza, bátran mondjuk, hogy melegek vagyunk. Nem kérkedni akarunk, csak helyet kérünk a nap alatt. Természetesen szeretnénk élni. Ehhez el kell fogadtatnunk, hogy a mi életmódunk nem zavarja a társadalmat, nem okoz neki károkat. Társulásunk közvéleményformáló erő kíván lenni, vezetői ki fognak lépni a nyilvánosság elé. És tagjaitól, támogatóitól is azt várja, hogy egyre inkább bújjanak elő, ne féljenek. Óvnék azonban attól, hogy megvetéssel sújtsuk, netán gúnyoljuk azokat a sorstársainkat, akik ma még félnek. A vállalás szabadsága mellett el kell ismernünk a nem vállalás, a magánszférába húzódás szabadságát is! Az egyesület jogvédelmi szövetségként határozza meg magát az alapszabály tervezetében. A jog eszközeivel meg fogja védeni tagjait, ha méltánytalanság éri őket szexuális irányultságuk miatt. Társadalmi szerepeink megteremtése mellett ez a másik fő feladata. Sokak szerint ez az elsődleges feladata, én nem kívánok sorrendet felállítani.

Most, az út elején, világosan látnunk kell azonban, hogy e két feladatot, mi önmagunkban nem tudjuk teljesíteni. Csak befolyásolói lehetünk saját társadalmi szerepeink kialakulásának, hiszen formálásukat nálunk jóval hatalmasabb erők is végzik. Érdekeinket sem tudjuk csak önmagunk megvédeni. Ne legyenek illúzióink! Ez az egyesület nem fogja kiformálni a meleg társadalmat, és a "nagy" társadalmat sem tudja önmagában arra késztetni, hogy tisztességesen bánjon velünk!

Mi az, amit mégis tehetünk? Mielőtt erre választ próbálnék adni, állapítsuk meg, hogy sem az időben, sem a társadalmi térben nem állunk egyedül. Nem mi vagyunk az első homoszexuális egyesület Magyarországon, hanem harmadikok vagyunk a sorban a Homeros és a Lambda Budapest után. Elődeinknek a szó valódi értelmében úttörő szerepe volt, tevékenységük minden tiszteletet megérdemel. Hajtsunk fejet előttük. Amikor a múlt év novemberében elkezdtük ezt a szerveződést, valamennyi létező meleg csoport és a két egyesület részvételével, akkor egyetlen nagy országos társulást szerettünk volna létrehozni. Ez a törekvésünk nem sikerült. Úgy gondolom, azért, mert a meleg szerveződéseknek ma még nincsenek olyan széles körben ismert vezetői, akikben megbízna minden csoportosulás és régi egyesület. Szerintem ez természetes. Ne keseredjünk el azon, hogy négy hónapi tárgyalássorozattal sem sikerült egy nagy országos meleg egyesületet létrehoznunk. A hajó nem ment el. Úgy tűnik, ennek az új egyesületnek megvannak a maga markáns vezető egyéniségei. A nyilvánosság elé fognak lépni. Nagyon hamar meg fogjuk ismerni őket, és ha jók lesznek a tapasztalatok, újra lehet majd kezdeni az egyesülési tárgyalásokat. Az új egyesület alapszabály-tervezetét úgy alkottuk meg, hogy alkalmas legyen országos társulás, védőernyő szerepet betöltő egyesület céljaira is. Az egyesület a teljes hazai meleg társadalom közérdekű ügyeinek képviseletét tűzi ki célul. Ma még nem tudni, hányan fognak élni a lehetőséggel és teljes jogú tagként vagy anonim résztvevőként az ernyő alá bújni. Azt szokták mondani, hogy mindennek eljön a maga ideje. Most még nem tudhatjuk, hogy eljött-e a mi időnk az eddiginél szélesebb szerveződésre a magyar társadalomban, de kipróbáljuk. Lehet, hogy még évekig olyan baráti társaságként fogunk működni, mint a Lambda Budapest, csak nem tizenkettő, hanem harminc-negyven taggal. Nem tudható, hogy Magyarországon a társadalmi változások mikor jutnak odáig, hogy melegek tömegei emelhetik fel a fejüket. Még egyszer: legyünk őszinték magunkhoz, lássuk be, hogy ez a változás nemcsak tőlünk függ. Lehet, hogy mi még sokáig szűk csoportosulás maradunk.

Nem segít, ha ez a helyzet fanatikussá tesz bennünket. Ne legyünk fanatikusok! Kerüljük el, ha lehet, a vakhit és a szakszerűtlenség buktatóit. Lássuk be, hogy céljainkért csak meglévő társadalmi erővonalak mentén, és csak szakszerűen tehetünk. Az erővonalak akkor lesznek számunkra kedvezőek, ha Magyarországon a szabadelvűség eszméje erősödik, ha képes lesz egyre jobban átitatni a társadalmat. Ha a hatalmon lévők tisztelik majd valamennyi állampolgár méltóságát, ha nem kívánják befolyásolni azok gondolkodását egyik, másik vagy harmadik eszmerendszer szerint. Ha rájuk hagyják, hogy milyen eszméket követve gondolkodnak. Ilyen magatartást, toleranciát a leginkább a liberálisoktól várhatunk. A melegek akkor lehetnek kedves gyermekei e hazának, ha kivétel nélkül minden magyar állampolgár kedves gyermeke lesz, aki nem vét az Alkotmány ellen. Ha az Alkotmány valóban alaptörvényként működik majd. Ettől azonban még messze vagyunk. Nem állunk azonban egyedül a társadalmi térben, vannak szövetségeseink. Egyesületünk tagcsoportként tagjai közé várja az összes meleg szerveződést, és jó kapcsolatokat szeretne más lehetséges szövetségeseivel is: a HIV-pozitívok Pluss egyesületével, a Freddy Mercury Társasággal, a Raoul Wallenberg egyesülettel, a Martin Luther King körrel, a Tégy a gyűlölet ellen mozgalommal és valamennyi olyan társasággal, egyesülettel, csoportosulással, akik tudni akarnak a mi tevékenységünkről és részben velünk együtt szeretnének tevékenykedni, és akiknek célja a kisebbségek védelme, valamint a segédkezés egy olyan társadalom kialakulásában, amelynek polgárai már pusztán azért is tisztelik egymást, mert polgárok, azaz tisztelik egymás emberi méltóságát.

Az egyesület vezetése kezdeményezni fogja alapítvány létesítését. Ezzel az alapítvánnyal szeretné segíteni a meleg önszerveződéseket, de maga nem kívánja irányítani őket, nem ad programot számukra. Az egyesület nem szervez közvetlenül meleg közösségeket, de támogatja önszerveződésüket. Maga a központ inkább az úgynevezett szolgálatokat fogja kezdeményezni. Ezek közé tartoznak a jogsegély szolgálat; az AIDS-zel kapcsolatos szolgálatok; a belső közvélemény csatornáinak megteremtése, például rendszeres Hírlevél közzétételével; és az előbújás intézményes és lehetőség szerint szakszerű elősegítése, a coming out szolgálat. Mindazt, ami ezeken túl van -- klubok, esetleg kulturált szórakozóhelyek létesítését, vidéki csoportok teremtését, a nők esetleges külön csoportosulását, társkerő szolgáltatásokat, kirándulások, kulturális események szervezését stb -- tagjainkra bízzuk. Úgy véljük ugyanis, hogy ilyesmit csak akkor kell szervezni, ha valódi igény van rá. Ha ilyen igények jelentkeznek, akkor az egyesület vezetése részéről a legtöbb, amit tehet a kielégítésükért az, hogy az alapítványon keresztül pénzt szerez hozzájuk.

Ha jól értem, akkor az egyesület leendő vezetése nem szeretne valamiféle ál egyesületi életet kialakítani. Azt hiszem, igazuk van. Létezésünket, méltóságunkat nem egy túlbuzgó egyesületben kell felmutatnunk, hanem saját egyéni életünkben! Ne derék meleg egyesületi tagok akarjuk lenni, hanem egyénenként legyünk derék melegek! Ez a legtöbb, amit tehetünk önmagunkért. Ez alól a feladat alól senkit nem ment fel semmiféle egyesület. Az egyesület a jog eszközeivel segíthet, de meg kell mondanunk, hogy a mai magyar viszonyok között a jog eszköze sokszor keveset ér. Ilyenkor csak a társaságunkkal és saját életünk példájával tudjunk tagunkat vigasztalni. Meg a humorunkkal, amelynek tapasztalataim szerint igen sokan bővében vannak körünkben. Jó lenne, ha a ránk váró nehézségek közepette meg tudnánk őrizni a humorunkat. Ha nagylelkűek lennénk. Ha nem ugornánk, nem válaszolnánk minden aljas bántásra. Nem a válasz a lényeg, hanem önmagunk, emberi értékeink megmutatása.

Hitem szerint a társadalom heteroszexuális részének félelmeire semmiképp sem szabad agresszívan válaszolnunk. §k féltik magukat az AIDS-től, gyermekeiket a homoszexuálissá válástől. Félelmeik nagyrészt tudatlanságon alapulnak, amelyet csak hosszú türelmes munkával lehet felszámolni. Legyünk szelídek, barátságosak. Azt javasolom, hogy ne a gay-pride harcos vonalát vállaljuk, ne a verekedést, hangoskodást, túlkompenzálást. Azt utóbbinak jól fejlett példánya szerintem például Dominique Fernandez állítása, mely szerint a "nagy" művészet 100%-ban meleg emberek alkotása. Inkább legyünk a hippi-mozgalomnak, a virágok gyermekeinek az utódai. Amerika polgárainak ők hozták el a szexuális felszabadulást. A melegekkel szemben megnyilvánuló előítélet egyik fő oka Magyarországon az, hogy nálunk még nem történt meg az embereknek ez a felszabadulása, ha a széles társadalmi rétegeket nézzük. Sokan saját pocsék szexuális életük ellensúlyozásaként gyaláznak bennünket. Mikörülöttünk a világ sajnos még nem változott a hatvanas évek óta akkorát, hogy a Meleg Méltóság mellett ne vállahatnánk nyugodtan a hippik hajdani jelszavát, amely a vietnami háború idején született és így hangzik: Szeretkezz ne háborúzz!

Kedves Barátaim, ma itt, az Angyal bárban az eddiginél kicsit kijjebb bontjuk a melegek szivárványszínű zászlaját. Emlékeztetek rá, hogy Amerikában egy Stonewall nevű New York-i kocsmában kezdődött a meleg mozgalmak fellendülése, éppen huszonöt esztendővel ezelőtt. Gondolkodjunk történelmi távlatokban! Az elmúlt hónapokban nem értünk el nagy sikereket, de érzékelhetően többen lettünk, mi, valamilyen formában szervezett, a nyilvánosság elé is kiálló magyar melegek. Megismertük egymást, új barátságok, baráti körök, csoportosulások keletkeztek. Egyetemisták, azaz valóban fiatalok is jöttek közénk. Ne kicsinyeljük le eredményeinket. Vagyunk annyian, hogy meg tudjuk ismertetni a magyar társadalmat a meleg szóval, a meleg méltóság fogalmával és jelképeinkkel: a lambda görög betűvel, amely a matematikában sajátérték jele; a rózsaszín színnel és a rózsaszín háromszöggel, amelyek Auschwitz óta váltak szimbólummá; és leggyönyörűbb jelképünkkel, a szivárványszínű zászlóval. A szivárvány legelső szimbolikus jelentése az Isten és az ember közötti szövetség -- így áll a Bibliában. Mi az emberi társadalomhoz szeretnénk fűzni magunkat e szimbólummal. Csak annyi bűnünk van, mint bármely más embernek! Nem akarunk többé elbújni. Emelt fővel helyet kérünk magunknak a nap alatt.