A legkényesebb problémának az tűnik, vajon összeegyeztethető-e az a két vágyunk, hogy egyrészt melegek lehessenek hivatásos katonák (stb.,ha akarnak), viszont pusztán melegségére hivatkozva felmentését kér
hesse a sorköteles. Úgy gondoljuk, hogy ez a látszólagos ellentmondás a következőképpen áthidalható lehetne:
A hivatásos katona a hadseregben, a rendőr a rendőrségben (stb.) azért van ott, mert munkát végez. Reggel bemegy, délután pedig kilép a kapun és utána azt csinál, amit akar. Munkaidőben általában nem szoktak nemi életet élni, vagy ha mégis, akkor az elvileg fegyelmi eljárást von maga után. Tehát az, hogy egy alkalmazott meleg, eredendően nem befolyásolja a munkavégzést. Az, ha valakin munka közben is
látszik, hogy meleg, bár irritálhatja a homofób tiszttársakat, szintén nem érv a melegek távoltartása mellett, hisz nem minden nem meleg tiszt homofób, másrészt embertársainktól való irtózásunk pontosan annyira magánügy, mint embertársainkhoz való vonzódásunk: gyűlöletét munkaidőn
kívül mindenki szabadon gyakorolhatja!
A sorállományú katona azonban be van zárva napja 24 órájában olyan emberek közé, akiket nem maga választott, de még csak azt a helyzetet se ő választotta, amelyben előfordulhatott, hogy őt ilyen emberekkel összezárják.(Nem úgy, mint a hivatásos, aki saját elhatározásából döntött e munkahely mellett.) Egy azonosneműek közé zárt meleg állandó kísértésnek lehet kitéve, ha valamelyik katonatársa iránt testi (jobb esetben nemcsak testi) vágyak ébrednek benne. De gyakorlatilag nincs abban a helyzetben, hogy e társával elkerüljék egymást, ha e vonzalom egyoldalú vagy ha egyéb okból nem akarja. Aztán a homofób katonatársak jelenléte állandó félelmeket kelthet benne, csakúgy, mint az őt szexuálisan kihasználni akarók zaklatása. Tehát irányultsága folytán a meleg katona súlyos lelki gyötrelmekben szenvedhet, kézenfekvő lenne ezért számára a sorkatonaságot fakultatívvá tenni.
Adódik tehát a gondolat, a melegek lehessenek katonák, de ne kelljen honvédnek lenniük, ha nem akarnak. Igen ám, csakhogy e szerint az álláspont szerint a probléma megoldandó vagy eltávolítandó góca nem az előítéletes ember, aki a többieket zaklatja, hanem az, akire a zaklatás irányul. (Tehát pl. egy lakóközösségből, munkahelyről stb. is a kiközösített meleg lakót, dolgozót stb. kéne eltávolítani, és nem az ellentétet kell feloldani, vagy a nemi erőszakért is az felelős, aki nem kellő körültekintéssel választja meg ismerőseit, házastársait stb., és nem az, aki elkövette.) A katonaság szóvivője is így érvel: a katonatársak intoleranciájából adódó "súlyos szituatív neurózis" miatt arra a katonára hárítják a felelősséget, akinél ez kialakul, ugyanis
ő lesz kezelendő vagy alkalmatlan. Magyarul a tünetet (a neurózist) kell kiküszöbölni, nem pedig az okot (a gyűlölködést). Szerintünk azonban a heveny homofóbiát kéne a (hasonló erőszakosságokkal együtt) deviáns, kezelendő dolognak tekinteni: Büntessék, helyezzék távol illetve neveljék át azt, aki veri, fenyegeti, cikizi stb. a meleg katonatársát.
Megtehetjük persze azt is, hogy csak a hivatásosokra koncentrálunk, megfeledkezve a sorállományról. Ez politikailag nem kevésbé helytelen, mint az, ha még a meleg sorkatonák azon jogáért is küzdenénk, hogy választhassanak, de nem annyira feltűnően elvtelen.
Ui.
Bár ezt 1994-ben írtuk, azóta érdemben nem történt semmi. (Azaz a hadsereg változatlanul alkalmatlannak tekinti a katonaságra azokat, akik beillenek a tábornokok homályos
"buziság"-képzetébe.) Szerintem ezt ma is írhatnánk. Annakidején egyébként nem sikerült ezzel az írással vitát kiváltanunk a Szivárvány tagjaiból és szimpatizánsaiból, azért is nem csinált a SZ.T.M.J. semmit ezügyben (sem).
|
| |
